Adófórum

Adózási és számviteli információk

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

Ellenőrzés

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

Kedves fórumozók!

APEH vizsgálat áfa hiányt állapított meg egy cégnél. Az indoklás számomra eléggé zavaros, szerintem nem helytálló. A tényeka a következők:

A leginkább hajózásoktatással, hajóztatással foglalkozó családi kiscég (utóbbi években tevékenysége szinte a 0-val egyenlő, azaz vegetál) 2005-2006-os években hajókarbantartásra számolt el némi anyagköltséget, és ezzel kapcsolatosan vallott be levonható áfát (továbbgörgethető mínusz áfa). Egy másik céggel van üzemeltetési szerződése, mely alapján a másik cég tulajdonában lévő hajót karbantartás fejében üzemelteti. A tárolási költségek a tulajdonos céget illetik, a karbantartási költségek pedig az üzemeltetőt (azaz a mi cégünket). Az szerződés szerint az esetleges üzemeltetési bevételekből a karbantartási költségek levonása után a tulajdonos és az üzembentartó 60%-40% arányban részesedik. A szerződés 2005 augusztusi, és a vizsgált időszakban egyszer sem volt ilyen jellegű bevétel, viszont a karbantartási munkálatok költségei a vizsgált másfél év alatt félmillió forintot tettek ki, ennek az áfája a vitatott összeg, amit adóhiányként állapított meg az Apeh.

Észrevétel megtételére nem volt lehetőség 8 napon belül. Jelenleg van egy határozat adóbírságról, mulasztási bírságról és késedelmi pótlékról. A jegyzőkönyv a következőképp indokol: "Az 1992. évi LXXIV. törvény 33.par.1.b. pontja kimondja, hogy nem vonható le az előz. felsz. áfa, ha az adóalany a terméket és szolgáltatást teljes egészében az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységi körön kívüli célra használja fel, hasznosítja. Fentiek következtében az ellenőrzés a hajó javításához beszerzett anyagok áfa tartalmát nem fogadja el levonható adóként." Ez az adóhiány indoklása. A mulasztási bírság indoklása az, hogy nem történt elszámolás a bérleti díjjal kapcsolatosan a szerződő felek között, és árbevételt az ellenőrzés a bizonylatok között nem lelt fel, és ezt számviteli rend és bizonylati fegyelem hiányosságának veszi.

A non-plus ultra, hogy a késedelmi pótlék számításánál nem veszi figyelembe a mínuszos áfa pozíciót, ami miatt (ha az ellenőrzés által megállapított adóhiány be lett volna vallva) nem az adóhiány teljes összegével nőtt volna a fizetendő áfa, hanem annaek egy töredékével (hiszen pl. a mínusz 80 ezer áfa helyett -80+140= +60 áfa lett volna az adó), és csak ez után lenne jogos felszámítani a késedelmi pótlékot.

Baj az, ha egyszer tényelg nincs bevétel??? És ha nincs, azt kötelező írásban dokumentálni??

Mivel nincs nagyon tapasztalatom az apeh ellenőrzések terén, szívesen vennék némi segítséget, érdemes-e fellebbezni 30 napon belül.

Miki

miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: andulka » szer. feb. 20, 2008 10:04 am

Szia Miki!

 

Véleményem szerint ez volt a baj:

Egy másik céggel van üzemeltetési szerződése, mely alapján a másik cég tulajdonában lévő hajót karbantartás fejében üzemelteti.

A szerződés 2005 augusztusi, és a vizsgált időszakban egyszer sem volt ilyen jellegű bevétel,

 

Ha ez van a szerződésben, akkor az feltételezi, hogy az üzembentartó a hajót használja is. Ha nem volt ezzel kapcsolatos bevétele, akkor valóban nem a bevételszerző tevékenységéhez használta. Így jogos az APEH megállapítása.

Célszerűbb lett volna egy-egy számlát évente kibocsátani (eső után...), akkor jól végződött volna az ügy.

 

A mulasztási bírság indoklása az.. Inkább adóbírság (a feltárt adóhiány 50%-a).

 

nem az adóhiány teljes összegével nőtt volna a fizetendő áfa, hanem annaek egy töredékével (hiszen pl. a mínusz 80 ezer áfa helyett -80+140= +60 áfa lett volna az adó), és csak ez után lenne jogos felszámítani a késedelmi pótlékot.

 

Ehhez látni kellene az adófolyószámlát, hogy az eredeti esedékesség időpontjában milyen egyenlege volt (előfordulhat, hogy más adónemeken tartozás volt, melyet ezzel a 80 ezerrel csökkentett).

andulka
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:18 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » szer. feb. 20, 2008 10:41 am

Köszi a választ:)

De ha egyszer nem volt még tényleges hasznosítás? Az első ilyen üzletszerű használatra és bevételre 2007-ben került sor (vizsgált időszak után!) ? Miért kéne leadózni egy fiktív hasznot????

Késedelmi pótlék: NIncs egyéb számlákon tartozás, nem ez kavar be. Hanem az, hogy az apeh folyószámlára sosem kerül föl mínuszos áfa (amikor visszaigénylő pozícióban vagyok, de értékhatár miatt nem igényelhetem vissza, hanem továbbgörgegtem a mínusz áfát), hanem csak egy nagy 0! Azaz hiába számítják ki az apeh folyószámla alapján a késedelmet, nem fognak valós képet kapni a tartozásról!

Miki

 

 

miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: simke » szer. feb. 20, 2008 11:42 am

Szia Miki!

Ha Nektek, mint karbantartási szolgáltatás szerepel a tevékenységi körötökben, és ugye főleg karbantartási ksg-ek miatt letettek visszaigénylő pozicióba, akkor ez miért gazdasági tevékenységei körön kívüli célra történt hasznosítás? Ez nekem sem világos.

Attól, hogy nem használtátok a hajót, mert nem volt rá igény, az eshetősége meg volt, hogy bármikor használni lehessen, ehhez viszont folyamatosan karban kellett tartani. Gondolom magánutakra nem használták a hajót, (ami ugye nem is bizonyítható), de mégis?  Találtam egy 2006. évi apeh állásfoglalást, talán egy ügyvéddel sem ártana konzultálni.

A gazdasági társaság létesítő okiratában fel nem tüntetett tevékenységi kör minősítése
2006.12.29.

1. Áfa rendszerbeli megítélés

Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 5. § (1) bekezdése, valamint az Áfa törvény 4. § (1) bekezdése nem tartalmaz olyan korlátozó rendelkezést, amelynek értelmében ne minősülne adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységnek az olyan, bevétel elérése érdekében rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység, amely nem szerepel az adott társaság tevékenységi körében.

Ennek megfelelően, mivel az adóztathatóság jogszabályi feltételei fennállnak, az ilyen tevékenység folytatása is adófizetési kötelezettséget keletkeztet.

Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján a létesítő okiratban föl nem tüntetett gazdasági tevékenység folytatása adófizetési kötelezettséget von maga után, valamint az Áfa törvény 33. §-a az ilyen módon végzett gazdasági tevékenységhez kapcsolódó beszerzésekre levonási tilalmat nem rendel, ezért az e tevékenység érdekében beszerzett termékek, igénybevett szolgáltatások ellenértékében rá áthárított adót az adóalany – a levonási jog egyéb, az Áfa törvény VIII. fejezetében foglalt feltételeinek fennállása esetén – levonásba helyezheti.

Üdv Etus 

 

simke
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » szer. feb. 20, 2008 12:01 pm

Kedves Etus, köszöm a hozzászólásodat!

Igazából még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem tartozik a bejegyzett teevékenységi körhöz, mert a vízi szállítóeszköz kölcsönzése mint tevékenység megszakítás nélkül be volt jegyezve. Én is úgy látom, hogy ezen a részen nincs gond (?).

Ők mintha arra hivatkoznának, hogy nem volt az üzemeltető és az üzemben tartó között egy (évenkénti?) elszámolás, amely rögzítené, hogy nem volt bevétel. Nekem legalábbis ez a sejtésem. A kérdés, hogy kötelező ezt írásban rögzíteni? Viszont ha csak ez a baj, akkor csak a mulasztási bírságnak van helye a nem megfelelő dokumentáltság miatt , és adóbírságnak nem(?).

Még egy gondolat a karbantartásról: ha én bérlek egy ingatlant, és a bérleti szerződésben foglaltaknak megfelelően rendszeresn gondoskodom a tisztaságról (meg még amit elvárnak tőlem), akkor ugye a takarítószerek illetve egy takarítóbrigád díja elszámolhatók még költségként, még ha nincs is felvéve a takarítás mint tevékenység !!!!

Miki

miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » szer. feb. 20, 2008 12:02 pm

.

miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: simke » szer. feb. 20, 2008 12:07 pm

Akkor meg nem elég, ha nyilatkoztok erről írásban? Az indoklásban nem szerepel a szerződés hiányára való utalás. Úgy tudom 200.000,- Ft alatti szolgáltatásoknál nem kötelező írásban szerződni. 
simke
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » szer. feb. 20, 2008 12:11 pm

Közben módosítottam az előző hozzászólásomat:>

Igen, elvileg lehetséges, hogy a tulajdonos meg az üzemben tartó is nyilatkozik erről utólag az apeh vagy bárki fele, 2008-ban, hogy abban az időszakban nem volt bevétel.

miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: miki7508 » szer. feb. 20, 2008 12:12 pm

szerződés van! időszakos nullás elszámolás nincs, szerintem ez a bajuk!
miki7508
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

Nem elfogadott költségek (illetve annak áfái)

HozzászólásSzerző: simke » szer. feb. 20, 2008 12:26 pm

Tevékenységét kezdő adóalany általános forgalmi adó kötelezettségének alapvető szabályai
2007/7.
2007.03.26.
<< Előző A gazdasági tevékenység Következő>>

A gazdasági tevékenység körébe tartozik a bevétel elérése érdekében rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység. Így különösen a mezőgazdasági, kitermelőipari, építőipari tevékenység, a feldolgozóipari, kereskedelmi és egyéb szolgáltatói tevékenység, de ide értendő a szellemi szabadfoglalkozásként folytatott tevékenység is.

Nem tartozik a gazdasági tevékenység körébe, így adóalanyiságot sem eredményez, ha az illető azt munkaviszony vagy szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejövő munkaviszony jellegű jogviszony vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszony keretében végzi, amely a megbízó felelősségével alá- és fölérendeltségi helyzetet jelent a teljesítés feltételeiben és díjazásában.

Szintén nem eredményez adóalanyiságot – tekintve, hogy nem gazdasági tevékenység – a közhatalom gyakorlásával végzett tevékenység és az olyan vagyon, vagyoni értékű jog, tevékenység gyakorlásának átengedése, amelyre külön törvény szerinti koncessziós szerződést lehet kötni.

De akkor nem jó az indoklásuk, és esetleg azt lehetne megtámadni. Nem tudom, nem egyszerű. Mindenesetre tegyetek jogi lépéseket. Üdv Etus 

simke
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Következő

Vissza: Ellenőrzés

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron