Szia!
Utazási irodák számlázási gyakorlata
[áfatörvény 17. §, 43. § (4) bek., 65. § (3)]
2006.07.18.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban áfa törvény) 43. § (1) bekezdése alapján az adóalany köteles az által teljesített termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról - a teljesítéssel egyidejűleg - számlát, egyszerűsített számlát kibocsátani. Számlát (végszámlát) tehát a már teljesített szolgáltatásnyújtásról lehet kibocsátani. Minden, a teljesítést megelőzően, az ellenértékbe beszámítandóan fizetett összeg a törvény 17. §-a alapján előlegnek minősül, akár egyszeri, akár a teljesítést megelőzően többszöri alkalommal történik pénzösszeg fizetése.
Az előleg(ek) összegéről az áfa törvény 43. § (4) bekezdése szerinti előleg számlát kell kibocsátani, amelyben szövegesen is utalni kell az előleg tényére, illetve célszerű feltüntetni benne azon azonosító adatokat is, amelyekből a későbbiekben is megállapítható, hogy mely ügylethez történt az előleg fizetése.
Fentiek alapján, amennyiben egy utazási iroda több részletben szedi be az út árát, amelyek befizetése mind az utazás megkezdése előtt esedékes és ezen időpont előtt meg is történik, akkor ezek közül az utolsó, de még az utazás befejezése előtti időpontra eső előleg számla nem lehet egyúttal végszámla, hiszen a fizetés még mindig a teljesítést megelőző időpontban történik.
Az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös adózási szabályok alkalmazásában a törvény 65. § (3) bekezdése szerinti időpontokban (kiutazásnál az utas visszaérkezésének napján) van a teljesítés időpontja, tehát csak ezen időpontokban kell az adott szolgáltatásnyújtásról az ún. végszámlát kibocsátani. Ennek kibocsátásától azonban eltekinteni nem lehet.
Az idegenforgalmi szolgáltatás tekintetében történő "utas" kifejezés tárgyában, az Adó- és Ellenőrzési Értesítőben megjelent 1998. évi 33. sz. adózói kérdésre adott választ is figyelembe véve, az áfa törvény rendelkezéseinek alkalmazásában az "utas" kifejezés olyan általános kategória, amely alatt az idegenforgalmi szolgáltatás megrendelőjét kell érteni függetlenül attól, hogy személyesen ki
fog utazni. Ez a helyzet akkor is, ha egy utazási iroda programcsomagját egy másik utazási iroda saját nevében értékesíti.
Tehát "utas" fogalmán - az Áfa-törvény alkalmazásában összefoglaló kategóriaként - a szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő utason kívül - az utazási szolgáltatás megrendelőjét kell érteni, aki (amely) felé teljesített szolgáltatás tekintetében alkalmazni kell az árrés utáni adózást, az Áfa-törvény 65. és 66. §-ának megfelelően. Ez esetben a két utazási iroda között nem ügynöki szolgáltatásra vonatkozó szerződés van, azaz a közvetítő utazási iroda nem a szervező utazási iroda és az utas összehozására szerződik, hanem a közvetítő megvásárolja az utat a szervező irodától, majd saját nevében értékesíti azt az utasok részére. Ekkor az utas felé a közvetítő iroda saját nevében köteles a teljesített szolgáltatást kiszámlázni.
Más a helyzet akkor, ha a közvetítő iroda a szervező irodával ügynöki szolgáltatásra szerződik, ügynöki díjért. Ekkor arra vállalkozik, hogy a szervező irodát és az utast egymással összehozza az ügynöki díj fejében. Ez esetben az utazást közvetítő iroda valóban nem a saját nevében értékesíti az utat, munkája a felek kiközvetítésével befejeződik, és ezt követően a szervező utazási iroda felé saját nevében az ügynöki díjat számlázza ki, az utas felé azonban saját nevében számlát nem bocsáthat ki, csak a szervező utazási iroda megbízása alapján, és az ő nevében. Ez utóbbi verzió esetén a közvetítő iroda jogosan zárkózik el attól, hogy az utas részére az idegenforgalmi szolgáltatásról számlát bocsásson ki.
(APEH Adójog Főosztály 8990165882/2006.)