Adófórum

Adózási és számviteli információk

APEh bírság tanulószerződéses miatt

Ellenőrzés

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: juhildi » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

Ilyenről hallottatok már:

szeptemberben apeh helyszíni ellenőrzés,foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentéséről nálunk. 2 fő tanulószerződéses tanuló volt  a gyakorlati műhelyben és a kültag mint alkalmazott az üzletben. A tanulószerződések még a kamaránál voltak ellenjegyzés céljából  és addig be sem tudtam jelenteni őket. a kültagnak pedig A MEP bejelentőjét meg kellett kérni a MEp-től. Két ellenőr volt, a fő szószoló mondta, nincs probléma . majd utólag csatoljuk a tanulószerződéseket. meg is tettem , beküldtem nekik. Erre tegnap  érkezik a másik ellenőrtől a jegyzőkönyv: 2 be nem jelentett alkalmazottunk van és ki jönnek már kedden az esetleges üzletzárás ill tevékenység felfüggesztése körülményeinek tisztázása céljából. A tanulószerződéseket 15-én sikerült aláíratni , mert az iskola időben nem jelzett vissza. 

A jegyzőkönyv szerint a tanulókat az üzletben találták, ami nem igaz mert villanyszerelő  tanulókról van szó, ők a műhelyben gyakorlati feladatot oldottak meg: ültek az asztalnál és a füzetükbe írtak. A tanulmányi naplójuk is tudja bizonyítani. A jegyzőkönyvre 15 napon belül észrevételt lehet tenni.

 

2-én érkezett a jkv és 27-én már helyszíni szemle? Ez t is nagyon durvának találom.Találkoztatok már ilyennel? javaslatok?

 

Köszönöm!

juhildi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: valterjozsefne » pén. okt. 23, 2009 6:14 pm

Szia!

Nem találkoztam hasonló esettel, első hallásra, valóban nagyon durvának tűnik, de

nagyon nehéz eldönteni, a vállalkozó megtett- e mindent annak érdekében, hogy

hogy az adott helyzet ne alakuljon ki, vagyis  miért voltak a tanulók  a szükséges okmányok

nélkül   a helyszínen.. A szakiskolától ahol a fiatalok elméleti oktatáson vesznek részt

oktatási azonosító számot tartalmazó kártyát kellett kapni az oktatási rendszerbe történő belépéskor. Ez is bizonyíték lehetett volna  Amennyiben a kamara hibája, hogy a tanulószerződést nem bocsátotta a vállalkozás és a tanuló rendelkezésére időbe , akkor észrevételt tennék és áthárítanám a felelőséget. Én úgy gondolom  normális körülmények között, mire az iskola szeptember 1-el elkezdődik  a cégnek minden szükséges iratnak birtokában kell lenni, hogy bizonyítani tudja ellenőrzés esetén az ott tartózkodó személyek jogosságát.

Mária

valterjozsefne
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: madora100 » szomb. okt. 24, 2009 9:40 am

Én is azon a véleményen vagyok, hogy szept.1-re már rendelkezni kellett a tanulószrződéssel kapcsolatos aláírt szerződésekkel. Amennyiben bizonyítani tudjátok, hogy az iskolakezdés előtt jóval megküldtétek a szükséges okmányokat aláírás céljából, akkor esetleg lehet egyezkedni az iskolával, vagy a kamarával a bírság megosztásának  tekintetében. De én ennek sikerére  nem sok esélyt látok. Viszont az apeh felé lehet esetleg méltányossági kérelmet beadni a büntetés mérséklésére azon indok alapján, hogy Ti időben léptetek, s objektív körülmények miatt nem volt meg az ellenőrzés időpontjában a szükséges okmány. Egy kísérletet talán megér.
madora100
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:11 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: juhildi » szomb. okt. 24, 2009 10:16 am

Az egyik tanuló eleve szeptember 15-vel jött. melyet az APEH ellenőröknek el is mondta jkv-be .De a gyakorlatát az iskola miatt szeptember 1-el visszamenőleg kell megkötni.. A tanulószerződések 15-én lettek  aláírva , akkor még a kamaránál volt. Szeptember 1 előtt ég a másik tanulót sem láttuk, iskola OM azonosítóját nem tudtuk, majd üzengetett az iskola később csináljuk meg a szerződést és küldjük a kamarához. Az iskola nem is ebben a városban van.
juhildi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: juhildi » szomb. okt. 24, 2009 10:16 am

Az egyik tanuló eleve szeptember 15-vel jött. melyet az APEH ellenőröknek el is mondta jkv-be .De a gyakorlatát az iskola miatt szeptember 1-el visszamenőleg kell megkötni.. A tanulószerződések 15-én lettek  aláírva , akkor még a kamaránál volt. Szeptember 1 előtt ég a másik tanulót sem láttuk, iskola OM azonosítóját nem tudtuk, majd üzengetett az iskola később csináljuk meg a szerződést és küldjük a kamarához. Az iskola nem is ebben a városban van.
juhildi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: humanquest » szomb. okt. 24, 2009 4:07 pm

Szia Ildi!

Meg vagyok győződve, hogy Ti jóhiszeműen jártatok el. Sajnos a jelen állás szerint annyiban mindenképpen megsértettétek a foglalkoztatásra, és a szakképzésre vonatkozó szabályokat, hogy az ellenőrzés időpontjában nem rendelkeztetek azokkal a dokumentumokkal, melyekkel egy helyszíni ellenőrzés során igazolni tudtátok volna a tanulók jogszerű "foglakoztatását". Az igazolható dokumentációk, fax váltások, tértivények időrendbeli sorrendben állításával esetleg igazolhatjátok a valódi ügymenetet, azonban én is úgy látom, az ellenőrzés célpontja Ti voltatok, tehát Nektek kellene rendelkeznetek minden olyan doksival, ami a tényleges foglalkoztatást igazolja. A hozzászólásom valódi célja azonban nem az, hogy megerősítsem, hogy mindenben egyetértek az előttem szólókkal, hanem csupán az vezérel, hogy felhívjam a figyelmedet, hogy amennyiben az APEH határozatban megállapítja a jogszerűtlen foglalkoztatást, illetve a bejelentési kötelezettség elmaradását, úgy hivatalból értesíti az munkaügyi felügyeletet, és az saját döntési jogkörének dönt az ellenőrzésről. Tehát mindenképpen legyenek rendben azok a kötelező dokumentációk, nyilvántartások, amit a szakképzési, illetve az Mt. előír.

Üdv: humanquest

humanquest
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:23 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: valterjozsefne » szomb. okt. 24, 2009 4:37 pm

Szia! Még azt szeretném megkérdezni , a 09T1041-et mikor küldtétek el a tanulók bejelentésével kapcsolatban? Mária
valterjozsefne
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: juhildi » szomb. okt. 24, 2009 6:44 pm

A 09T1041 -et 16-án küldtem be. De rendelkezünk szeptemberre: jelenléti ívvel, gyakorlati naplóval a tanulók előrehaladásáról.
juhildi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

APEh bírság tanulószerződéses miatt

HozzászólásSzerző: Kardos.Judit » szomb. okt. 31, 2009 2:45 pm

Az én vállalkozóm is foglalkoztat tanulókat. A szabály  tanulókra is ugyanaz, hogy 1 nappal előbb kell bejelenteni őket a 09T1041-en , jelen esetben aug.31-ig .Ellenőrzésnél nem szokták elfogadni a késői szerződéskötést indoknak. Az iskola szeptember 1-vel kezdődik (kivétel egyes most jogot kapott magániskolák) és ekkora szerződéssel kell rendelkeznie a tanulónak, különben nem veszik fel.

Nálam az volt a szerencséje a vállalkozónak, hogy táppénzen voltam és nem tudtam bejelenteni. Ezt igazolni kellett, és így elmaradt a 200 e Ft bírság szerencsére !

 

Üdv: K.Judit

Kardos.Judit
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am


Vissza: Ellenőrzés

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég