Adófórum

Adózási és számviteli információk

Még ez is!!!!!!!!!!!

Adatszolgáltatás

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: tothkornelia69 » kedd máj. 08, 2012 2:00 pm

Mikrovállalkozás nem választhat, évi 20 ezer ft átalányt fizet, neki külön nyilvántartáson sem kell pörögnie.
Az Éltv-ből :
47./B § (5) A felügyeleti díj mértéke élelmiszert kizárólag a végső fogyasztó számára értékesítő felügyeleti díj fizetésére kötelezett
a) mikrovállalkozás és e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott kistermelő esetén évi húszezer forint;
b) kisvállalkozás esetén évi hétszázezer forint.
(6) Az (5) bekezdés b) pontja szerinti felügyeleti díj fizetésére kötelezett élelmiszer-vállalkozás (tehát az a vállalkozás, amely a Kkv tv szerint kisváll) az ott meghatározott összegű felügyeleti díj megfizetése helyett választása alapján a (3) bekezdés szerint számított felügyeleti díjat a (8) és (9) bekezdés szerint vallja be és fizeti meg.

Úgy gondolom a vidéki boltocskák jellemzően mikrovállalkozás kategóriába fognak esni.

3. § (1)4 KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(2)5 A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(3)6 A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintössze
(4)7 Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.
19. § 5. vállalkozás: az egyéni vállalkozás, a gazdasági társaság, a szövetkezet, a vízi társulat, a víziközmű társulat, továbbá az erdőbirtokossága társulat;

Kistermelő: 52/2010. FVM rendeletben

Írja a VHR ( MK 51. szám), hogy átutalással kell rendezni. „A felügyeleti díj megfizetését átutalással kell teljesíteni. A befizetési bizonylatnak a közlemények rovatban tartalmaznia kell a felügyeleti díj fizetésére kötelezett adószámát (adóazonosító jelét) és a 3. § (5) bekezdése szerinti tranzakció azonosítót.” Emiatt pl egy alanyi adómentesnek ev-nek nem feltétlen kell vállalkozói számlát nyitnia, szerintem akár magánszámláról, vagy bárhonnan utalhat, a lényeg az adószám és a tranzakció azonosító.
tothkornelia69
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: tothkornelia69 » kedd máj. 08, 2012 2:01 pm

Mikrovállalkozás nem választhat, évi 20 ezer ft átalányt fizet, neki külön nyilvántartáson sem kell pörögnie.
Az Éltv-ből :
47./B § (5) A felügyeleti díj mértéke élelmiszert kizárólag a végső fogyasztó számára értékesítő felügyeleti díj fizetésére kötelezett
a) mikrovállalkozás és e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott kistermelő esetén évi húszezer forint;
b) kisvállalkozás esetén évi hétszázezer forint.
(6) Az (5) bekezdés b) pontja szerinti felügyeleti díj fizetésére kötelezett élelmiszer-vállalkozás (tehát az a vállalkozás, amely a Kkv tv szerint kisváll) az ott meghatározott összegű felügyeleti díj megfizetése helyett választása alapján a (3) bekezdés szerint számított felügyeleti díjat a (8) és (9) bekezdés szerint vallja be és fizeti meg.

Úgy gondolom a vidéki boltocskák jellemzően mikrovállalkozás kategóriába fognak esni.

3. § (1)4 KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(2)5 A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(3)6 A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintössze
(4)7 Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.
19. § 5. vállalkozás: az egyéni vállalkozás, a gazdasági társaság, a szövetkezet, a vízi társulat, a víziközmű társulat, továbbá az erdőbirtokossága társulat;

Kistermelő: 52/2010. FVM rendeletben

Írja a VHR ( MK 51. szám), hogy átutalással kell rendezni. „A felügyeleti díj megfizetését átutalással kell teljesíteni. A befizetési bizonylatnak a közlemények rovatban
tartalmaznia kell a felügyeleti díj fizetésére kötelezett adószámát (adóazonosító jelét) és a 3. § (5) bekezdése szerinti tranzakció azonosítót.” Emiatt pl egy alanyi adómentesnek ev-nek nem feltétlen kell vállalkozói számlát nyitnia, szerintem akár magánszámláról, vagy bárhonnan utalhat, a lényeg az adószám és a tranzakció azonosító.
tothkornelia69
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: ketge » szer. máj. 09, 2012 8:48 am

Szép napot!

Még mindég a 20.000 Ft ellen ágálok.
Biztos, hogy az a 3 milliós árbevételű (kisbolt) mikro vállalkozás egész évben egyetlen számlát sem adott ki olyannak aki utána még "végfelhasználta" azt a terméket? Ha már 2011-ben nem tette, akkor az idén keressen a strandon egy büfét.
Egyetlen számla elég, hogy ne kizárólag végső fogyasztó számára értékesítsen. Akkor már választhat, hogy az egyszerűsítettet választja-e.

7./B § (5) A felügyeleti díj mértéke élelmiszert KIZÁRÓLAG A VÉGSŐ FOGYASZTÓ számára értékesítő felügyeleti díj fizetésére kötelezett
a) mikrovállalkozás és e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott kistermelő esetén évi húszezer forint;

Üdv ketge
ketge
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: pseniko » szer. máj. 09, 2012 9:43 am

Én csak most akadtam rá itt a fórumon. Szóval sírni támadt kedvem. Enci
pseniko
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: nagy.andrea2 » szer. máj. 09, 2012 11:05 am

Sziasztok!

Én is csak most akadtam rá, fel is ment rögtön a vérnyomásom... Komolyan elmehetnek ezek a bús p.csába ezzel a sok agyament ötlettel... Előkészítés nuku, felkészülés nuku, tájékoztatás nulla, de bírságolni azt tudnak ám. Ráadásul pont a bevallási dömping kellős közepén, amikor ideje sincs az embernek ilyesmivel foglalkozni.
Tuti csak a bírságolásra hajtanak, most ki van adva központilag minden hatóságnak.

Az irodaszeresnél voltak múltkor ellenőrizni, vizsgálták a dohányzás ellenes tv. betartását is. Mindent fotóztak (nekik szabad??), mindent ellenőriztek. Ha nincs kirakva a dohányzást tiltó tábla, máris büntetnek. De nem csak belülre kell kirakni, hanem kívülre is, hogy a bejárattól 5 méterre...

Egy sörözőt meg azért akartak megbüntetni, mert a kerthelyiségből bevitte (kimosni) az üres hamutartókat.

Szóval bünti...bünti...bünti...
nagy.andrea2
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:21 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: pseniko » szer. máj. 09, 2012 11:18 am

Sajnos én már eljutottam arra a szintre, hogy érdemesebb elmenni takarítónőnek, mert ezt ép eszű ember nem bírja. Enci
pseniko
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Még ez is!!!!!!!!!!!

HozzászólásSzerző: sz.judit » pén. máj. 11, 2012 3:23 pm

Sziasztok.
Sajnos még mindig ott tartok, hogy egy picike bolt aki természetesen csak végső felhasználói (lakossági)értékesítést végez ha a teljes, mindenre vonatkozó árbevétele alapján fizetne 2-3 ezer Ft-ot köteles 20000 Ft-ot legombolni. Akkor jobban jár, ha 2012-ben ezer Ft-ért "értékesít" nem végső fogyasztónak, és akkor már kiesik a bünti alól? Nem elég hogy bevallani, fizetni kell, még büntetik is a kicsiket?
Judit
sz.judit
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Előző

Vissza: Adatszolgáltatás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 42 vendég