Sziasztok!
Ma személyesen jártam a Bács megyei Apeh egyik ügyfélszolgáltatásán, és a "kicsik", azaz az őstermelők és ev bevallási kötelezettségeikről tájékozódtam, amit leírok, hátha valkit érdekel:
Őstermelők:
Mivel a 65-ös SZJA bevallásban nem tudunk nyilatkozni (X-elni) a 01-esre, így ezt a 0901-es bevallást febr.25-ig be kell adni. Ugyanezt 2010-re, mivel az őstermelő Éves bevalló, csak 2011.febr.15-ig kellbenyútani, bár megteheti előre is az NY-en, de azért nem javasolják, mert évközben előfordulhat kötelezettsége (pl.lesz foglakoztatottja).
A különleges jogállás tekintetében (ha 25% vagy ennél több részesedése van egy cégben), akkor az őstermelő elveszíti el a komp.felárra jogosultságot. Viszont a közös őstermelői igazolvány birtokában gazdálkodók esetében ez a feltétel csak arra vonatkozik, aki adószámmal rendelkezik Tehát aki az ősterm.ig. "hátuljára" föl van írva, és osztunk rá bevételt/költséget, csak akkor esik ki, ha rendelkezik külön adószámmal.!!!
Az IPA-ra viszont azt mondták, hogy a közös ősterm.igazolvány minden tagjának be kell jelentkeznie, függetlenül attól hogy van-e adószáma (tehát az adóazonosítóra is lehet ill. KELL)
Hogy a fentieket papíralapon vagy elektronikusan lehet-e megtenni, erre a válasz: aki eddig elektronikus volt az természetesen így, aki nem volt, az mindaddig küldheti papíralapon, amíg nem lesz foglalkoztatottja, vagy ő maga nem az őstermelés után fizeti a eü. és nyugdíjjárulékot járulékot (58-ason), mivel ezt már csak elektronikusan lehet.
Egyéni vállalkozók:
Főállású természetesen mindig küldi az 58-ast, a 08-as nem kell mindaddig amíg nincs foglalkoztatottja.A 08-ast csak azután kell kiváltani az NY-el, ha közben megszűnik a 08-ra való bejelentése.
Mellékfoglalkozású ev (36 órás mv.melletti):58-as csak akkor kell, ha van kivétje, ha ez nem rendszeres, akkor közben menni kell a nullásnak, vagy kiválthatja NY-el. Egyébként nem kell az NY, csak év végén kell a 01-re nyilatkoznia.
Kieg. tevékenységű (nyugdíjas): NY-t nem javasolja előre, mert év közben itt is bejöhet munkaviszony, vagy a cégautóadó, és akkor már más bevallások is kellenek.
Bocs akit untattam, tudom hogy tudjátok, inkább csak azoknak a "kicsi" vállalkozóknak szól, akik maguk szokták intézni a bevallásaikat.
Üdv:Erzsi