Olgi!
Én úgy gondolom, hogy ennek a szakképesítésnek a megszerzésére nem lesz sok ügyvezető hajlandó. A mérleg és adóbevallások beadásáért is a cég ügyvezetője kötelezett. De ez még nem jelenti azt, hogy ő maga készítené el azokat. A mérleghez készítendő kiegészítő mellékletben is fel kell tüntetni a regisztrációs számot annak a személynek vonatkozásában, akinek meg van a szakirányú végzettsége és a cég bevallásait rendezi. Ugyanígy fog ez működni a környezetvédelmi ügyek intézésben is. Majd a cég ügyvezetője ad egy megbízást olyan szakembernek, akinek meg van a környeztvédelmi temékdíj ügyintéző szakképesítése, s ő fogja rendezni az ezzel kapcsolatos ügyeket.
Sziasztok!
VPOP-s előadó - környezetvédelemmel kapcsolatos előadás keretében október elején -tájékoztatott bennünket,hogy már dolgoznak azon, hogy változtatni fogják a törvényt, hogy ne csak szakképesítéssel lehessen a bevallásokat feladni, stb., mivel nagyon elhamarkodott volt a törvény, nagyon nehezen lehet csak eleget tenni a törvényben foglaltaknak! Remélem hogy így is lesz, hogy változtatni fogják, hogy ne kelljen szakképesítés egy bevallás feladásához! /Szerintem egy bevallás elkészítése sem semmi!!!!!!!/
Idióta jogalkotók....
De tényleg jó lenne, ha lennének gazdái ennek a területnek is. Úgy mint pl. a munka- és balesetvédelemnek is. Ha nekünk nem hajlandók kifizetni az ügyfelek ezt a munkát, akkor legalább valaki éljen meg belőle....
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 58 vendég