Szia!
Először is a cégnek igényelnie kell VPID számot a vámosoktól illetve egy GS1 Hungary nevű cégtől GLN számot. Ha ez a kettő megvan, akkor be kell jelentkezni a VPOP felé KT09 nyomtatványon és amennyiben az ügyfeled egyéb adónemekben éves bevalló, akkor jövő év február 25-ig kell majd adatot szolgáltatni, bevallani az VPOP-nak a termékdíjat és akkor is kell fizetni.
Felhívnám a figyelmet arra is, hogy amennyiben nem kell fizetnie mert mentesül a termékdíj fizetés alól, mindezeket akkor is meg kell tennie mert a hivatal sorra járja a kisboltokat és büntet de kegyetlenül.
Tavasszal kijöttek elmondták mit kell tenni, azt megtettük. Azonban azt nem mondták, hogy ezt a rohadt KT09-t is el kell küldeni. Ezért "csak" 10.000,- ft a bünti.
Ha valami konkrét nyomi vagy info kell, írj, szívesen segítek én már végigjártam itt Pest megyében az összes hülyeséget...
üdv
Tica
Az, hogy 100%-ban mentes, semmit nem jelent, mivel a számlán levő szöveg a számla kibocsátójára vonatkozik, azaz ő a mentes.
Alapvetően tudni kell, hogy a termékdíjat a csomagolás értékesítése után kell megfizetni. (2010-től lehet választani a beszerzéskori elszámolsát, ezt december 20-ig kell bejelenteni).
Ha most visszamenőleg, január 1-től (vagy még régebbtől) akarod a bevallásokat megtenni, akkor ismerned kell a jogszabályváltozásokat. 2009.01.01 - 2009-05-31-ig a műanyag zacskók kereskedelmi csomagolásnak minősültek, utána visszakerültek a tömegalapúba. A poharak szintúgy (gondolom ez nem érint).
Papírzacskó tömegalapú. Ha papír csomagoló is van, az is tömegalapú. Ha volt műanyag zacsi vagy reklámtáska, akkor az kereskedelmi csomagolás. (zacsi júni egyig, táska most is)
Ha a zacskóknak nem szerepelt a tömegük a számlán, akkor több lehetőség van a tömegadatok megszerzésére.
- megkérdezitek a forgalmazót
- Leméritek, lehetőleg hiteles mérleggel
Ha termékdíjra kötelezett a cég, akkor ahogy Tica elmondta, kell GLN szám (online fél óra), kell VPID szám (papíron kell beküldeni, néhány hét). ezután be kell nyújtani a KT09BEJKE BJ1-t minél hamarabb, mert azt elvileg a termékdíj keletkezéstől számított 15 napon belül be kellett volna adni.
A KT09BEV-et pedig az egyéb adóknak megfelelő gyakorisággal.
Ha 2008-ban volt termékdíj kötelezettsége, akkor azt javaslom, hogy arra az időszakra mindenképpen készítse el a pótbevallást, mert addig tuti visszamennek az ellenőrzésben.
Ha szeretnétek mentesülni a jövőben a macerától, akkor olyan csomagolóanyag forgalmazótól vásároljanak, aki számlán átvállalja tőlük a termékdíjat (ezt a számlán megfelelő szöveg feltüntetésével jelzik, 53/2003 Korm rend.
(3) A termékdíj-fizetési kötelezettség számla alapján való átvállalása esetén, a számlán
a) csomagolás esetén
aa) ha a termékdíj-fizetési kötelezettség egésze, egyben kerül átvállalásra „a termékdíj-fizetés átvállalásra került, mivel a hasznosítási díj a (cég neve) ................................... hasznosítást koordináló szervezetnek, valamint az ezen felül fennmaradó termékdíj, a bruttó árból .............. Ft megfizetésre került”;
ab) ha a műanyag (bevásárló-reklám) táska „H” termékdíjtétele külön kerül átvállalásra, „a termékdíj „H” díjtétel megfizetése átvállalásra került, mivel a hasznosítási díj a (cég neve) ………………………… hasznosítást koordináló szervezetnek, valamint az ezen felül fennmaradó termékdíj, a bruttó árból …………………Ft megfizetésre került;
Szia!
Bocsi, hogy itt pofátlankodok, tudnál írni egy linket ahol értelmesen le van írva ez az egész? Nekem egy közértem és egyéb kis boltjaim vannak. Leginkább zacsi. Ezt valaho eltudom olvasni valahol hogy mi van?
Köszi
Kuszi
Szia!
itt elég sokféle információt találhatsz erről az egész katyvaszról.
üdv
Tica
Kedves Kuszi,
én is ezt az oldalt ajánlottam volna, amit Tica. :-) Szerintem nagyon jó oldal, érdemes a cikkeket (Önök kérdezték) rovatot is olvasni. Ez a VPOP nemhivatalos termékdíjas oldala. Úgy értve, hogy a VPOP megbízott egy külső céget és az üzemelteti, és VPOP hivatalos szakértők is jelen vannak, de az ott közölt válaszok "nem minősülnek hivatalos" válasznak. Ettől függetlenül általában egyeztetnek a KvvM-mel, VPOP-val és még nem tudom kikkel egy-egy bonyolultabb probléma esetén.
Bíborka,
Van egy vezérfonal, amit igyekszem mindenkivel megértetni, aki belekezd a termékdíjba, és ami talán segít eligazodni benne.
A lényeg, hogy ki csomagol! (mármint csomagolási termékdíj esetében, a többit most hagyjuk)
Leegyszerűsítve a dolgot, kötelezett az
- aki csomagol
- aki külföldről hoz be csomagolt árut
- és néhány speciális esetben a termékdíj egy részére (E2) az, aki a fenti kettő típusútól vásárol
Aki kötelezett, annak rá kell írnia a számlára a termékdíjas szöveget, például, ha ő koordináló szervezethez csatlakozott, akkor a 100%-ban mentes, hasznosítási díj megfizetve típusút. De ezt azért írja rá, mert ő maga vagy csomagol, vagy külföldről szerez be.
Ketté kell választani a tömegalapú díjakat és a kereskedelmi csomagolást.
Általában egy kisbolt, vagy étterem, kávézó, büfé esetében mindkettő előfordul.
A tömegalapú csomagolás az a papír, amibe beletekerik, az a zacskó, amibe beleteszik, az a műanyag tányér/pohár, amiben kiszolgálják, az a műanyag doboz, amiben a vendég elviheti, az a doboz, amiben kiszállítják neki... és a legfontosabb, hogy mindezekbe az eladó teszi bele /csomagolja). Apró megjegyzés, ha a vevő teszi bele (például pohár), az is ide számít. Nem számít bele azonban az a csomagolás, amit csomagolva vásárolsz belföldről és úgy adod el változatlan formában.
A kereskedelmi csomagolás a fenti üzletek esetében két típus. Az egyik a bevásárló vagy reklámtáska. ha ilyet forgalmazol (akár pénzért adod a vevőnek, akár ingyen, a lényeg hogy abból a célból, hogy a nálad vásárolt árukat hazavigye), akkor a teljes díjat kell utána fizetni H+E1+E2.
A másik típus egyes italtermékek palack csomagolása, ha olyan cégtől vásároltál, aki maga gyártó (azaz palackozó) vagy külföldről szerzi be. Ilyenkor az E2 díjat kell utána megfizetni. Viszont ebben az esetben a számlán rajta kell lennie egy olyan szövegnek, amiből egyértelműen kiderül, hogy neked még E2-t fizetned kell.
Ha jól tudom, akkor a Metro például nem árul olyan italtermékeket, amire E2-t kellene fizetni. Gondolom elintézi magának. Állítólag a neten közzé van téve egy tájékoztatója, amiben ezt le is írja.
Magánvéleményem, hogy a termékdíj nyilvántartások és bevallások elkészítése nem a könyvelő feladata, de tudom, hogy úgyis rájuk marad a feladat. Ezért megpróbálom összefoglalni a dolgot könyvelői szempontból.
Ha találsz csomagolóanyagról szóló számlát: papír, zacskó, zsák, fólia, PE szatyor, és a cég tevékenysége olyan, hogy csomagol (a szó termékdíjas értelmében), akkor ezekkel kell foglalkozni. (csomagolóanyag főkönyv)
Ha találsz EU-s bejövő számlát, ami nem szolgáltatás, akkor majdnem biztos, hogy van termékdíj vonzata. Mivel csomagolatlanul ritkán vesznek bármit is.
Ha kereskedelem, vendéglátás a tevékenység, és forgalmaz italokat is, akkor minden ital beszerzési számlát jól meg kell nézni, hogy azok közül melyik után kell fizetni E2-t, melyik után semmit.
És van még egy termékdíj csoport, amiről hajlamosak elfeledkezni, ez a reklámhordozó. Szórónyag, prospektus, plakát... Tehát ha van marketing költség, akkor azokat is végig kell nézni. Sokszor csak annyit írnak rá, hogy sokszorítás, fénymásolás, de tartalmilag az is reklámanyagot jelent.
Ha rádhagyják a nyilvántartás vezetését is, akkor arra ügyelj, hogy kérj tőlük havi csomagolóanyag leltárt (elkészítheted te is, csak írják alá), mert ezzel igazolod, hogy "értékesítéskor" számoltad el a csomagolóanyagot, nem beszerzéskor. Érdemes egy kis szabályzatot is összedobni hozzá, hogy mit mi alapján számolsz, hogyan vannak a folyamatok (például nincs előrecsomagolás, mert akkor még a raktárkészletet is vezetni kellene). Ilyenek.
A bejelentést már meg kellett volna tenni, ez független a bevallás gyakoriságától. A kötelezettség keletkezésétől (tehát amikor a csomagolt árut eladja) 15 napon belül kellett volna bejelenteni.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 65 vendég