De hogy kerül a 4-es számlaosztályba!
Ha mi kapjuk majd a kamatot, akkor ha követelés akkor 3-as számlaosztály és akitől kapjuk az is 3-as! Most már semmit sem értek! Köszönöm hogy segítesz Nekem!
De hogy kerül a 4-es számlaosztályba!
Ha mi kapjuk majd a kamatot, akkor ha követelés akkor 3-as számlaosztály és akitől kapjuk az is 3-as! Most már semmit sem értek! Köszönöm hogy segítesz Nekem!
Szia Szesze!
A késedelmi kamat akkor számít egyéb bevételnek a szávit.törvény 77.§ (2) b) pontja értelmében, ha meg is kaptuk. Ezért én nem szoktam előírni, mert általában bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Persze látom, hogy itt nagy összegről van szó, de jó lenne tudni, hogy a felszámoló mit igazolt vissza, mennyire lehet számítani arra, hogy a felszámolás során ezt meg is kapjátok? Mert a felszámolónak vissza kell igazolnia, sőt közölnie kell a várható kiegyenlítés mértékét is. Ha ez még nincs, nem tudom, van-e értelme egy olyan követelést kimutatni a beszámolóban, aminek a realizálása bizonytalan. Szerintem nem igazán van, és azzal, hogy az igényeteket benyújtottátok a felszámolónak, a követelés érvényesítése folyamatban van.
Ha befolyik, akkor könyveled: T384 - K96... Kapott fekbérek, kés.pótlékok.
Ha mégis ki akarod mutatni a beszámolóban a követelést, akkor T311 - K96, de mivel ez csak akkor bevétel, ha be is folyik, hát elhatárolod: T96... - K482...bevételek passzív időbeli elhat Ha befolyt, akkor T384 - K311, és feloldod az elhatárolást: T482.. - K96, így kerül be az egyéb bevételekbe. Őszíntén szólva nem vagyok teljesen biztos, hogy elő kell-e írni, de mivel ez a követelés elég jelentős, így előírhatod, ha a felszámoló nem azt igazolta vissza, hogy reménytelen. A kieg.mellékletben azért megemlíteném, hogy ez a követelés egy kés.pótlék.
Üdv: Böbe
Szia Böbe!
Köszönöm szépen! Én is gondoltam erre is, de egyedül nem mertem így csinálni!
Így fogom akkor lekönyvelni, mert a felszámoló visszaigazolta az igényüket, de nem mondta,hogy reménytelen!
Nem is tudom mit csináltam volna most nélkületek? Hiába kerestem nem találtam sehol semmit!
Mégegyszer köszönök mindent!
Üdv. SZESZE
Szia!
Időközben megkérdeztem más fórumtársat is - mert nem voltam benne biztos, hogy elő kell-e írni a kamatot - , és Madora azt mondja, hogy nem lehet követelésként kimutatni, és időbelileg elhatárolni a késed.kamatot, idézem:
"szerintem nem lehet a követelések között kimutatni a késedelmi kamatot, s az időbeli elhatárolásnál sem lehet figyelembe venni. Az rendben van, hogy a felszámoló felé bejelentették a késed. kamatkövetelést. A mérlegben csak az elismert, számszerűsített tételeket lehet szerepeltetni. A késedelmi kamat pedig a késedelmi napok függvényében alakul, jelen pillanatban nem ismert a nagyságrendje. (legfeljebb az igénybejelentés időpontjáig ki lehet számolni és a kieg.mellékletben meg lehet említeni.) A késedelmi kamatkövetelés más besorolási kategóriába is tartozik, mint az alapkövetelés. "
Úgy gondolom, hogy ez a helyes. De gondolom van könyvvizsgáló is a cégnél, nem tudod őt megkérdezni? CSak hogy tuti legyen az egész :-)) És ha megkérdezed, megírnád?
Köszi. Böbe
Szia Szesze!
Csak megerősíteni tudom Böbe által leírtakat. Én magam nem szoktam előírni, hanem a pénzügyi rendezéssel egyidőben könyvelem, de tekintettel a visszaigazolásra azt gondolom, talán elhatárolható. A kiegészítőben én mindenképpen kitérnék rá.
Üdv: P.Zsuzsa
Szia Böbe!
Akkor én rosszul értettem valamit? Szesze azt írta, hogy a felszámoló visszaigazolta az igényüket. Ezek szerint ezen azt kell érteni, hogy joguk van benyújtani pótlékigényt? De ehhez meg minek felszámoló? A Ptk. biztosítja ezt a jogot nélküle is. Vagy rosszul gondolom? Egyébként egyetértek - döntse el a könyvvizsgáló ezt a kérdést....
P.Zsuzsa
Szia SZESZE !
Szerintem nem lehet a mérlegben kimutatni !
A késedelmi pótlékról számlát kiállítani nem szabad !
Számla nélkűl nem rögzítheted a könyveidben. Bizonylat a felszólító, melyet akkor könyvelsz le, ha befolyik a pénz (bank jóváírás, pénztár bevételi).Mérlegben nem szerepelhet.
Üdv: Judit
Szia Mindenkinek!
Hát először is nagyon, de nagyon hálás vagyok mindegyikőtöknek, hogy segítetek nekem! A késedelmi pótlék elismert követelés, a felszámoló visszaigazolta, addig az időpontig is számolták ki, amikor is benyújtották hozzá a követelést.
Hát hogy így jó-e nem tudom, de úgy csináltam ahogy Böbe is javasolta. Egyedül nem mertem volna, de ha Ő is megerősített, előírtam és elhatároltam. Ezért csak nem fogják a fejemet venni! Még sehova nem küldtem el - IM, nem is tudom még, hogy hogyan fogom - csak az auditáló KFT-nek!
Igen tudom,hogy nem lehet számlát kiállítani, de tudjátok ebből a cégből válnak ki a tulajdonosok és a követeléseket, vagyont viszik magukkal. Csak a cég marad, ami régi, jól működő, soha nem volt tartozása. Most mielőtt kiválnak, egy pályázatot fognak benyújtani, valamilyen támogatásra, azért kellett ilyen gyorsan ez az egész, és utánna válnak ki. Ügyesek ugye? Éppen kb éjfélkor átküldtem az auditáló KFT-nek az anyagot, benne a mérlegben az előírt kamatköveteléssel. Írtam mellé az Úrnak,hogy ha gond lenne, legyen szíves felhívni. Majd megírom Nektek,hogy jó volt-e így!
Jó éjt Mindenkinek! Szép álmokat!
Üdv. SZESZE
Zsuzsi!
A felszámolás során csak a bejelentett igény érvényesíthető. Ha nincs külön bejelentve a késed. kamatigény, az azt jelenti, hogy a határidő lejárta után annak érvényesítésére már nincs mód.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég