Adófórum

Adózási és számviteli információk

EBEV-es folyószámla

Elektronikus bevallás

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: 3HInfo » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

Sziasztok!

Folyamatosan olvasom a Fórumot, látom hogyan vélekedtek az EBEV rendszer működéséről. Gondolom Ti is látjátok, hogy jelenleg NEM működik. Egyik ügyfelemnek sürgősen nullásra lenne szüksége. Kért tőlem folyószámlát, nézzük meg tartozik-e. Mivel nem tudom letölteni (tegnap este megkérni már sikerült) ma reggel elment az ügyfélszolgálatra. Ott közölték, hogy nem töltik le a folyószámláját, nézzek meg az interneten.

Közben újra hívott az ügyfelem miközben ezt írom. Körüludvarolta az ügyintézőt és láss csodát megnézte. Minden rendben, de 8 napon belül kapja meg az igazolást és közben ugye van egy bevallási határidő. Közölte ügyfelemmel az ügyintéző, hogy időben adja be a bevallást és az igazolást (EBEV nyugta) is vigye magával a legközelebb időpontkor, amikor átveszi az igazolást, azaz jövő héten kedden.

Mi lesz ha addig sem tudom használni ezt az átkozott rendszert és nem tudom letölteni a nyugtákat?!

Bocs, ez most nem egy kérdés volt, csupán szerettem volna megosztani mindenkivel, hogy milyen állapotok uralkodnak nálunk felsőbb szinten.

Jó munkát mindenkinek!

Üdv

Kata

3HInfo
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: garbo50 » csüt. jan. 10, 2008 8:32 am

Szia!

Eddig az értesítési tárhely még müködött én onnan szoktam letölteni a nyugtákat, az ebev szolgáltatás az akadozik van mikor egyből kidob, van hogy eljutok egy pontig és lefagy az egész. Probáltam a Firefox-al az valamivel gyorsabb. az Expoler az szinte kivárhatatlanul ( hu de szép magyarra sikerült) le van lassulva.

Megosztok veletek egy aranyos viccet, hogy ne legyetek ennyire nekikeseredve. Egyszer Zsuzsa osztotta már meg velünk, de az aktualitásából szinte semmit sem vesztett.  Legalább kínunkban nevessünk egy kicsit.


"Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
- Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
- Hát itt, a számítógép előtt.
- Jó, jó, de meddig jutott el?
- Az idegrohamig.
- Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
- Hú, de benne vagyok! Nyakig!
- Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
- Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
- Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
- Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
- Explorer, Netscape vagy Mozilla?
- Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg. Leadózom, csak egy szavukba kerül!
- Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be a http://www.magyarorszag /vallalkozas/elethelyzetek /adobevallas/bejelentkezve/allampolgar/szolgaltatasok /szivatas.hu internetes oldalra. Megvan?
- Már a szívatásnál tartok.
- Egere van?
- Jesszusom! Már erről is tudnak?
- Akkor most nyissunk új ablakot!
- Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
- Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
- Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon! Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért, mert csak kőbányai söröm van itthon.
- Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
- Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
- Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
- Sejtettem, hogy a java még hátravan.
- Persze, végeredményben továbbmehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
- Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
- Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
- Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
- A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
- Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
- Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén? Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a
url=http://www.magyarorszag.hu
oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
- Ez a pech!
- Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült továbblépnem . . . Valami angol szöveg . . . Azt mondja, Pentagon . . . Interkontinentális rakétairányítás . . . Indítókódok . . .
Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?"

 Üdv.

garbo50
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: gerine » csüt. jan. 10, 2008 8:37 am

Sziasztok. Csúcs vagy Garbo50, legalább a nap jól indul...
gerine
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: tepimail » csüt. jan. 10, 2008 9:09 am

Kösz Garbo! Hát ezt én még nem hallottam, jót nevettem!
tepimail
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: adotanacs » csüt. jan. 10, 2008 9:14 am

Köszi Jutka, egész jókedvem lett tőle. Üdv. Ani
adotanacs
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: validitas » csüt. jan. 10, 2008 11:07 am

Köszi a viccet, szuper volt!

Az EBEV viszont nekem kifogástalanul működik, éppen most töltöttem le 3 adófolyószámla kivonatot gond nélkül, látom a beküldött bevallások összes paraméterét (bárkód, érkeztetőszám,stb.), az elfogadó nyugtákat is le tudom tölteni. Egyik ügyfelem átjelentekezett Evára, de még nem kapott értesítést, a folyószámla kivonatán látom, hogy 3-as van az adószámában, tehát elfogadták.

Szóval nálam minden oké, és az is volt.

Üdv: Böbe 

 

validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: gabrilla » csüt. jan. 10, 2008 1:10 pm

Szia!

Én is ezzel a problémával küzdök:(

Javaslataim:

1.A nyugtát az értesítési tárhelyről töltsd le,

2.Javaslom a Mozilla Firefox böngészőt használatát,

3. Igényeld meg a folyószámlát és kb. 1 óra múlva lépje be, 

4. Ha menet közben lefagy az ebev portál, akkor indítsd újra a Mozillát.

 

Egy kis informatikus segítség után,  így már 1 órán belül  a kezemben volt a kivonat. ( elsőre kb 1 nap volt:( )

Jó munkát, és sok türelmet kívánok.

Üdv:

Gabi 

 

 

gabrilla
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:17 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: kohnmari » csüt. jan. 10, 2008 1:45 pm

Sziasztok!

Csoda történt, be tudtam menni az EBEV-be, sőt folyószámlakivonatot is tudtam kérni, néhány perc alatt lejött. Viszont kiváncsiságból megnéztem egy egyéni vállalkozó törzsadatát, aki még decemberben beküldte a nyilatkozatot, hogy kilép az áfából, de még mindig áfás adószáma van. A másik hiba, hogy az összes egyéni vállalkozó adószáma hibás, az utolsó 2 számjegy 36 helyett 16.

Üdv. Mari

kohnmari
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: valterjozsefne » csüt. jan. 10, 2008 3:53 pm

Szia Mari! Nem az lehet az egyi váll. adószámával, hogy most változtatták meg a megyék száma helyett régióra ? Úgy rémlik kb egy éve erről valami megjelent, ez csak feltételezés. Mária
valterjozsefne
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

EBEV-es folyószámla

HozzászólásSzerző: Elinfo » hétf. jan. 28, 2008 12:59 pm

Régen olvastam ilyen szellemes jó humoru írást ,potyogtak a könnyeim a nevetéstől .Magamra is gondoltam ,én is vártama közelmulban arra ,hogy az angyalok segitsenek és bejuthassak az APEh nevű menyországba.Üdv Elinfo,Illetve Angéla
Elinfo
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am


Vissza: Elektronikus bevallás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég