Adófórum

Adózási és számviteli információk

Hiba esetén is büntet az APEH?

Elektronikus bevallás

Hiba esetén is büntet az APEH?

HozzászólásSzerző: KETKORONA » csüt. júl. 05, 2007 12:51 pm

Biztosításról annyit, hogy egykicsit körülnéztem ebben az ügyben és olyan havi összeget mondtak, amit még egyelőre nem tudok kitermelni, tehát marad a cidrizés.

Elmesélném , hogy jártam. 06084 bevallás leadásánál rosszul jelöltem meg a bevallás időszakát (2006-ban alakult társaság volt) a dátumot nagy nehézségek révén letudtam javítani. Nagyon sokáig nem könyvelték fel, amikor végre fent volt kiderült, hogy 2 adónemben is sikerült elírnom az összesítő lapon a kötelezettséget. Érdekes volt, hogy olyan ellenőrzés nincs, hogy az M-es és a főlapon vallottak egyeznek-e. Március óta próbálom lejavítani a hibát, eddig 6-szor próbáltam lejavítani. Minden alkalommal másnap hibaüzenetet kaptam. Múlt hét pénteken sikerült végre egy APEH-es illetékessel beszélnem, aki közölte, hogy akár 100-szor is leadhatom, mert rendszer hibájuk miatt (ami akkor aktiválódott amikor először lejavítattam a bevallási időszakot) "lefagyott" a bevallásom. Így mindig hibaüzenetet fogok kapni és az önrevíziót nem fogadják be. Kérdem én engem mint "buta" könyvelőt miért nem tudtak erről értesíteni, hogy ne strapáljam magam, illetve miért nem javították eddig ki a hibájukat? Kiváncsi leszek mi lesz ennek a vége. Azt mondták írjak levelet az APEH-nek amiben tájékoztatom őket a tényállásról. Kérdem én, miért eddig mit csináltak, hogy-hogy nem látják a problámát, vagy csak majd most amikortól büntetést kaphatok érte?

KETKORONA
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Hiba esetén is büntet az APEH?

HozzászólásSzerző: validitas » csüt. júl. 05, 2007 12:53 pm

És ezt mire írtad????????????????
validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Hiba esetén is büntet az APEH?

HozzászólásSzerző: stamasi » csüt. júl. 05, 2007 2:11 pm

Nem, az Apeh nem hibás semmiért. 0708-ast önellenőriztem, amire kaptam egy hibaüzenetet. Javítottam. Válasz semmi, se nyugta, semmi. Várok. Felhívom őket, mire ők: Ja, az a bevallás az elfekvőben van, hibernálták a kollégák, adjam be újra. Csak azt nem tudom, hogy minek az ABEV ellenőrző program. Kiírja, hogy nincs hiba, hibátlan a bevallás. Egyébként nem tartalmi hiba volt a bevallásban, hanem logikai. Tehát az ellenőrző program észrevehette volna.
stamasi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

Hiba esetén is büntet az APEH?

HozzászólásSzerző: komo0419 » szomb. szept. 08, 2007 8:00 pm

Sziasztok!

Én épp most küzdök az APEH-hal egy hibaüzenet miatt.

Lassan egy hónapja fekszik a bevallásom, mert nem tudok mit kezdeni a hibaüzenettel. A 0708-ason van egy START PLUSZosom. Mindent szépen kitöltöttem, de szerintük hibás.

A hibaüzenet pedig: a kedvezmény kódja akkor lehet 11, 12, 13 vagy 14, ha a 640a > 2007.01.01
Ez a bizonyos dátum nálam 2007.07.01, tehát értelmezésem szerint a feltételnek megfelel.

Felhívtam a bevallási csoportot, ahonnan többszöri telefonálgatás és kapcsolgatás után átirányítottak ahhoz, aki a bevallást csinálta, ő pedig vissza a bevallási csoporthoz

Végül egyszerűen közölték, hogy feladják, ha valamit tudnak, felhívnak...

Most akkor mi van azzal, hogy nem hibázhatunk, mert fizetni kell?
Milyen lehetetlen dolog ez!!!!!!!

Azóta is fekszik a bevallásom, s lassan küldöm a következőt...

Ráadásul a többszöri beküldés miatt, már televan a gépem ezzel a bevallással, lassan már azt sem tudom, melyiket kell javítani

 

komo0419
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

Előző

Vissza: Elektronikus bevallás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég