Adófórum

Adózási és számviteli információk

KATÁ-ra áttérés

Egyéni vállalkozók

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: Trezsi » szomb. feb. 16, 2013 5:02 pm

Nulla értéken van nyilvántartva a kisértékű tárgyi eszköz, melyet beszerzéskor egy összegben számoltam el költségnek.
Én az SZJA törvény 10. számú mellékletének II/1. pontját olvastam és abban van, hogy vállalkozói bevételnek minősül megszűnés esetén a korábban egy összegben, ktgként elszámolt tárgyi eszköz leltári értéke. De az a kérdés, ha nulla értéken van nyilvántartva van-e leltári értéke?
Egy ismerősöm azt mondta, hogy ebben az esetben a beszerzési ár 50 %-a lesz a leltári értéke. De mi alapján, a törvény hely érdekelt volna. Arra gondoltam valaki tudja. Lehet, hogy a 2000-ben beszerzett eszközömet, tényleges megszűnésnél sem tudnám eladni, mert már senki nem ad érte semmit. 2013-at írunk. De én mint KATA-s vállalkozó még tovább használom, és a nyilvántartásaimban is benne van nulla értéken, akkor ha szabályosan akarok eljárni hogy tegyem be a bevallás megfelelő rovatában az 505-ebe, mivel a véleményem szerint, ha csak áttért más adózásra az ember, akkor nem kell a 470-be tenni, csak nyilván kell tartani az 505-ben. Javítsatok ki, ha nem így van! Üdv.: Trezsi
Trezsi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: sz.judit » szomb. feb. 16, 2013 5:46 pm

Szia Trezsi
Egyet értek veled, a 470-be nem kell beírni a záró készletértéket, mivel a vállalkozás nem szűnik meg, csak más adózási módra tér át. Nem kell leadózni semmilyen készletet (anyag, árú, t.eszköz), csak nyilván kell tartani. Mivel a kisértéküt 0 értéken tartjuk nyilván, így 0 értéken szerepel az 505 sorban.
sz.judit
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: lobi34 » szomb. feb. 16, 2013 6:39 pm

Szia Judit Akkor nem kell bevételt növelőként betenni az áttérés miatt a készlet értékét, csak nyilván kell tartani? Bocsi más fórumon ezt olvastam.
lobi34
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:37 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: sz.judit » szomb. feb. 16, 2013 7:21 pm

Szia lobi34
A záró készletértéket nem kell bevételt növelőként figyelembe venni, mivel a vállalkozás nem szűnik meg, mindaddig míg kata-s nyilván kell tartani. Kata tv.25 § (2) szerint:
"E bevételt a továbbiakban mindaddig adóalapot nem érintő bevételként tartja nyilván, amíg adókötelezettségeit a kisadózó vállalkozások tételes adójára vonatkozó rendelkezések szerint teljesíti vagy az Szja tv. szerinti átalányadózást alkalmaz."
sz.judit
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: lobi34 » szomb. feb. 16, 2013 7:55 pm

Köszi Judit!
lobi34
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:37 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: Trezsi » szomb. feb. 16, 2013 8:00 pm

Judit! Köszönöm a megerősítést, csak annyit kérdeznék még: a 498-ban szerepeltetett összeget beírnád még egyszer az 505-be is? Vagyis ott van 336 ezer meg a kis értékűek 0 forint, összesen 336 ezer az 505-be, vagy oda csak nulla?
Trezsi
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: sz.judit » szomb. feb. 16, 2013 8:44 pm

Mivel a 498-ba a záró készletértéket, 505-be az adóalapot nem képező bev.-t kéri, ezért mindkettőbe beírom (nincs halmozódás)
sz.judit
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: vera25 » hétf. feb. 18, 2013 8:57 am

Leltári érték 50%-án kell nyilvántartani. Szja tv. 5.sz. melléklet 13.pont, ami a leltárról szól.
vera25
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:37 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: kovalkata » hétf. feb. 18, 2013 9:06 am

Sziasztok, az osztalékot sajnos a megszűnés szabályai miatt nem lehet, mindját bemásolok egy Nav állsáfoglalást. viszont a bevételek nekem még mindig nem tiszták.

3. Az Szja tv. 10. számú melléklet II/3. pontja alapján nem számolható el költségként a megszüntetés évérol készített adóbevallás (illetoleg annak önellenorzése) alapján - a vállalkozói osztalékalap után - megállapított egészségügyi hozzájárulás.
kovalkata
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

KATÁ-ra áttérés

HozzászólásSzerző: kovalkata » hétf. feb. 18, 2013 9:07 am

Kis értékű tárgyi eszközökkel nem kell foglalkozni!

"A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (Katv.) 25. § (2) bekezdés értelmében a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiság bejelentése adóévében az Szja tv.-nek az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésére vonatkozó eloírásai szerint megállapítja a meglévo készletekkel kapcsolatos bevételét. E bevételt a továbbiakban mindaddig adóalapot nem érinto bevételként tartja nyilván, amíg adókötelezettségeit a kisadózó vállalkozások tételes adójára vonatkozó rendelkezések szerint teljesíti vagy az Szja tv. szerinti átalányadózást alkalmaz.

Az az egyéni vállalkozó, aki a kisadózó vállalkozások tételes adóját választja, a Katv. hatálya alá tartozik, rá az abban foglalt rendelkezések vonatkoznak.

Mivel a Katv. az áttéréssel kapcsolatosan csak a meglévo eszközökrol rendelkezik, ezért a kis összegu tárgyi eszközökre vonatkozó személyi jövedelemadó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ezért azok értékének 50 százalékát sem kell adóalap növelo tételként figyelembe venni, vagyis nem kell leadózni.
kovalkata
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

ElőzőKövetkező

Vissza: Egyéni vállalkozók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 29 vendég