Adófórum

Adózási és számviteli információk

mindenkinek aki fórumos

Egyéni vállalkozók

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: duduci » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

Tegnap este/éjjel, mert már lassan nincsenek éjszakák és nappalok, ment a különadóval és az ehoval kapcsolatos kérdésáradat. Egyszerűen nem találtam meg, hol volt ez vezetve, ezért írok ide. És szólok minden fórumozóhoz. Hogy köszönet mindenkinek aki segített, és köszönöm a lelkiismeretes keresgéléseket. Én azt hiszen enélkül elvesztem volna sok mindenben. Hihetetlen, hogy már két hónapja éjjel az ágyam mellett van egy kis füzet, ceruzával, mert még álmodni is a bevallásokkal álmodom, és tuti, hogy éjjel kipattan a fejemből egy újabb kérdés.
De amint látom, mások is így vannak ezzel. Az biztos, ez egy örök tanulós szakma, tele bizonytalansággal, tele szerencsével. Volt úgy, hogy egy témával nem is foglalkoztam, aztán olvasgatom a fórumot és rájöttem, úr isten ilyen is van, és ilyen is előfordulhat.....tehát tanulni itt valóban sokat lehet. Az ember megpróbál maximálisan teljesíteni, a lehető legjobban és legkorrektebben csinálni a munkáját. És piszok rossz, amikor mégis ennek ellenére, néha hibázik. Én ilyenkor kicsit meghalok, nem szeretek tévedni.Tehát hálás köszönet a sok okos és vérprofi emberkének, akiktől segítséget kaptam. A tanulás útján vagyok, göröngyös az út, de hát istenen, egyszer meg kell mindent tanulni. Remélem sikerül....Kitartást és jó munkát!
duduci
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: kovine » vas. feb. 11, 2007 6:56 am

 

Teljesen egyetértek duduci hozzászólásával! Itt ülök kora hajnal óta a gép mellet és gyűjtögetek, hozzáolvasok, töltögetem a bevallásokat és közben még azon jár az eszem, hogy vajon minden jó amit csináltam? Mindent figyelembe vettem? Jól értelmeztem stb... Valóban nagyon göröngyös út ez a mienk, teli változásokkal, az ember gyereke igyekszik mindent, mindenhol meghalgatni, elolvasni, képzésekre járni de sajnos mégis akadnak bakik!

Befejezésként köszönet azoknak akik ezen fórumot létre hozták, és köszönet azoknak akik a kérdéseimre

válaszotak nagyon sokat segített. További jó munkát minden kedves Fórumozónak! 

kovine
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: kovigabi54 » vas. feb. 11, 2007 7:32 am

Teljesen egyértek duduci hozzászólásával már én is azon a ponton vagyok,hogy minden létező helyen olvasgatok, és már szidom magam mi a fenéért nem hagytam abba, de pont a szakmai toppon maradás miatt vállaltam, munkaviszony mellett meg a jelenlegi viszonyok miatt sose tudni mikor lesz rá még nagyobb szükségem a jelenleginél.

További jó munkát minden fórumozónak!

kovigabi54
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: Aniko78 » vas. feb. 11, 2007 8:52 am

Sziasztok!

Mélységes egyetértésem az előttem szólókkal! Szerintem aki ezt a szakmát választja, az csak nagyon elhivatott ember lehet, és nem beszélve arról, hogy szereti amit csinál. Én is képes vagyok éjszakákat olvasgatni, rágódni dolgokon, hogy mindenkinek a lehető legjobb  legyen... Kitartást és mindenkinek további jó munkát kívánok!

Anikó

Aniko78
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: Napraforgó » vas. feb. 11, 2007 9:19 am

Grarulálok  duducinak hogy időt szakított és megtette helyettünk a sok lelkes fórumózónak a köszönetet. És az is jó, hogy nem csak az én családomban van  "éjszakai bagoly". Föl a fejjel mindenkinek! A mi munkánknak ilyen, soha sincs vége! Üdv:Napraforgó
Napraforgó
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: kata1012 » vas. feb. 11, 2007 9:25 am

 

 Szia Duduci!

Azt hiszem, vagyis tudom, hogy mindnyájan így vagyunk vele. Az ember a születéséből adódóan nem tökéletes. Számtalan hibát fedezünk fel magunkban és másokat elemezgetve másokban is. Így senki ne várja el, hogy tökéleteset fogunk alkotni, vagy hibátlanul fogunk dolgozni. Bármennyire is iszonyatos erőfeszítésünkbe tellik nem tudunk hibátlanul dolgozni, sem mi, sem mások. Minden útmutató elolvasásakor szembesülünk azzal, hogy mi történik ha hibázunk, ha mulasztunk. Egy biztos mi szakmabeliek nem olyanok vagyunk akik könnyen adják fel.

Bevallom én is itt tapasztaltam meg, hogy még azért vannak emberek, akik a tudásukat másokkal megosztják, segitenek másoknak, pedig sokszor a saját maga munkájába belefullad az ember. Itt legalább mi vagyunk az élő példa, így személytelenül is, hogy hiába XXI. század még akadnak emberek.

Lassan vége a nagy hajtásnak, kívánom, hogy az éjszakáid jobban teljenek el, lazits, nem ér ez ennyit.

 

Üdv: Kata

 

kata1012
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: ketge » vas. feb. 11, 2007 7:14 pm

Szia duduci!

Köszönöm, hogy eszünkbe juttatad, hogy ebben a felfordulásban ne felejtsünk köszönetet mondani a fórum létrehozójának és azoknak akik sokat segítenek, ebben a káoszban eligazodni.A fórum nélkül már biztosan elvesztettem volna az önbizalmam, de segített megtartani az a tudat, hogy nem vagyok egyedül.

Megnyugtató érzés, hogy van kihez fordulni segítségér, ha már azt sem tudod amiben biztos vagy. Sok olyan kérdést látok, amikor valaki megerősítést kér, mert már annyira elbizonytalanodott. 

Mégegyszer köszönet mindenkinek aki segített.

Üdv ketge 

ketge
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

mindenkinek aki fórumos

HozzászólásSzerző: markne » hétf. feb. 12, 2007 5:26 am

Catlakozom hozzátok, hasonló problémákkal élek együtt, jó hogy vagytok, és mindenek felett köszönet az illetékeseknek a fórum indításáért.

Jó munkát, jó idegeket kívánok mindenkinek és kérlek benneteket az eddigi segítőkészség további megtartására.

Üdvözlettel:

                                                    markne 

markne
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:12 am


Vissza: Egyéni vállalkozók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

cron