Szia Szedlacsek! Lehet, hogy régiónként változó a hozzáállás.. de nekem az egyik Kft-m ügyvezetője kórházban volt és az éves bevallása úgy jött ki, hogy 54 eFT visszaigényelhetője volt, amit nem vezettettünk át, sem pedig a kiutalását nem kértük.. behívták ÁFA kiutalás előtti ellenőrzésre.., telefonon felhívtam a kijelölt revizort, hogy nem lehetne-e eltekinteni, mert ez az egy ügyvezetője van a cégnek és súlyos betegen kórházban van, nem kértük ki a visszajáró ÁFÁ-t. és elmondtam, hogy mi újság van az ügyvezetővel.... a revizor közölte, hogy semmi jelentősége, hiszen bármikor beadhatok rá átvezetést, vagy később kérhetem a kiutalását, ők nem nézik, hogy mennyi az összeg, stb.: a visszaigénylést tartalmazó bevallók közül a gép dobja a vizsgálandó vállalkozást..
na írtam egy meghatalmazást, a meghatalmazásban az volt, hogy az akkori ÁFA vizsgálatnál, mint könyvelő én működhetek közre.. a felesége odahozta az APEH-hoz aláírva az ügyvezető által, aztán folytatódott a tortúra az APEH-ban: A revizor nem fogadta el a meghatalmazást, mert nem volt benne, hogy teljes jogkörrel (ami az esetleges jegyzőkönyi észrevételre is felhatalmaz) .. nálam volt az összes cucc, én voltam a bevalláson az ügyintéző.. a vége az lett, hogy telefonálni kellett a kórházban fekvő ügyvezetőnek, hogy valóban ő adta-e a meghatalmazást, és feljogosít-e mindenre.. stb... Az ügyvezető már nem volt eszméleténél, ezért a felesége beszélt a telefonba. Másfélórás huza-vona után végülis valami osztályvezetői jóváhagyással lefolytatták az ellenőrzést és kiadták a jegyzőkönyvet, hogy az ellenőrzés megállapítást nem tesz. Pár napra rá az ügyvezető sajnos meghalt.
havi bevallás esetén minimum egymilliónak kell lenni a visszaigényelhető ÁFÁ-nak, ilyen körülmények és összeg miatt ezt képesek voltak eljátszani, úgy, hogy az ÁFA ott lett hagyva a számlán, de volt olyan esetem, akinek 6 millió volt a visszagigénylése és kiutalást kértünk, ahhoz meg hozzá sem szóltak 45 napra megjött a pénz.. Ezért írtam, hogy tapasztalatból szerintem nincs jelentősége, hogy kiutalás, átvezetés, vagy bennt hagyás.... Üdv.