Szia Patricia!
Ennyiből azt nehéz megitélni, hogy mennyire jogos a fellebbezés, helytálló-e a bírság megállapítása, illetve a fellebbezésre nyitva álló idő nem telt-e már el. Mert fellebbezni csak a megadott időn belül lehet, és akkor érdemes, ha úgy ítéljük meg, hogy a jogszabályok szerint a bírságot tévesen állapították meg.
Ha a fellebbezés lehetősége nincs is meg esetleg, méltányossági kérelemmel még mindig lehet élni, amelyben kérheti a cég a bírságok csökkentését. Ezt a kérelemet lehet indokolni azzal, amit leírtál (most alakult, nincs bevétel, tönkremegy, stb...). Egyébként milyen mulasztásokat követett el a cég, hogy ennyi büntetést kapott?
Üdv: Böbe
Sajnos valóban szinte lehetetlen az összes előírást betartani, annyi van, hogy már csak dolgozni nem lehet tőlük! Nekem nincs semmi más ötletem, mint amit leírtam már, de hátha a többi kolléga tud segíteni.
Üdv:Böbe
Szia!
nem egészen értem a dolgot!
Nem írod milyen cégről van, szó. Pl. van jegyzett, befizett tőkéje. Nem írod mi alapján büntették meg ennyire, ha egy hónapja alakult és ebben az évben nem lesz bevétele?? Akkor vélhetően, esetleg nem is végzett még szolgáltatást,stb., tehát miben sértett akkorát, hogy ekkora a büntetés. Munkavédelmi bírságnál, akkor vélhetően vannak már dolgozói a cégnek, akik valamilyen szolgáltatást végezve nem a munkavédelmi, stb. előírásoknak megfelelően voltak foglalkoztatva,stb. De mindegy is.
Ha nem tudtok fellebbezési indokot felhozni,elismeritek a bírságolás jogosságát, vagy ha méltányolható körülmény, akkor kérjetek méltányosságból csökkentést és azzal egyidejűleg halasztott fizetést egy olyan idpontra vonatkozóan, amikorra valószínűsíthető, hogy a befolyt pénzből megfizetitek a bünntetési tartozást. Vagy előteremtitek külső forrásból (banki hitel, tagok kölcsöne,előrehozott jegyzett, de be nem fizetett tőke befizettetése tagokkal), ha saját forrás nem áll rendelkezésre. A tulajdonosokat tájékoztasd, ha maguktól nem tudják, hogy a cég alapítás, az nem csak tevékenységi/üzletszerű bevétel,nyereség szerzési joggal jár, hanem bizonyos törvények betartásának kötelezettségével is - amiből van egy jó pár, s annak nagy része szószerinti értelmezésben betarthatatlan, de a durva megsértés, a munkavédelmi előírásokra való fittyet hányás , az azért nem egy egyszerű figyelmetlenség.
Szia!
Ha beláthatóan a részletfizetésnek, az aktuális fizetési kötelezettségek (munkavállalók adó,járulékai,ÁFA) mellett nem tudtok majd eleget tenni, akkor nem részletfizetést kellett volna kérni, hanem egyösszegű halasztott fizetést, amire akár felajánljátok az építésből befolyó bevételt. A késedelmi pótléktól a banki hitelkamatok alacsonyabbak. Mindenesetre nagy bátorsága volt a tuljadonosoknak, hogy 250.000 Ft-os befizett jegyzett tőkére (amiből kifizették a cégalapítási költségeket vélhetően) vettek fel embereket dolgozni, azok miből kapják a havi fizetésüket, ráadásul 5 alkalommal is megfogták egy hónapon belül - ez valóban nem méltányolható körülmény. Ha munkaterületen kapták el ötször, akkor valószínűsítem, hogy valami feketén dolgoztatott emberekről van szó -, ahol feketén foglalkoztatnak munkavállalót, ráadásul olyan veszélyes helyen, mint egy építkezés , hát én se lennék könyörületes. Akarjon valaki nyerészkedni, de azért ne ilyen módon.
Én írnék a helyetekben egy levelet, amiben leírnám: mi minden intézkedést tettem már annak érdekében, hogy a kifogásolt munkaügyi szabálytalanságok megszűnjenek, s, hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő. Leírnám, hogy a törvény nem tudása nem mentesít ugyan a felelősség alól, de a jövőben majd igyekszünk így, meg úgy megfelelni,stb.... A tulajdonosok döntöttek, hogy a jegyzett, de be nem fizetett tőkét haladéktalanul befizetik a cégbe, abból egy részt már tudtok rendezni, a fennmaradó összegre pedig kérjetek konkrét időpontig halasztott fizetésű fizetési könnyítést.
Elmesélek egy történetet, hogy megértsétek, amit mondani akarok.
Egy fiatalember jött el hozzám, hogy nézzük meg be van-e jelentve, legálisan foglalkoztatják-e. Fizetnek-e utána járulékot. Egyik ügyfelem élettársa ő. Megnyittattam vele az ügyfélkaput és megnéztük az OEP nyilvántartást. Mondom neki szép kis munkavállaló vagy, hogy öt év alatt kilenc munkahelyed volt. Erre kinevetett, és azt mondta, végig ugyanazon a telephelyen dolgozott ugyanazok a személyek voltak a főnökei, csak a cégek változtak 5 - 6 hónaponként. Épitőipari cégek voltak. 5 - 6 hónapig voltak a cég alkalmazottai, ez idő alatt a főnökség megalakitott egy uj céget , és átjelentette a dolgozókat az ujba,majd hat hónap elteltével átjelentette a következő cégbe. Miközben az előző csődbe ment,valószinüleg járulékot sem fizetett. Nos olvastuk a hiradásokban, hogy az épitőipar cégek miatt,a náluk folytatott gyakorlat miatt lett kiterjesztve a forditott adózás. Nagy járulék tartozások benn maradhattak a felszámolásba, csődbe vitt cégekben. Ez nem helyes, gyakorlat, mert mások fizetnek miattuk több adót járulékot. A főnökség azt mondta a dolgozóknak,hogy azért kell átjelenteni őket másik cégbe, kötni velükhat hónaponként uj munkaszerződést, MERT HAT HÓNAPIG A CÉG ADÓMENTES.
Én tapasztalatom az, hogy kb hat hónap kell a végrehajtónak ahhoz, hogy radikális lépésekre szánhassa magát, ha nemfizeti a cég a járulékot, adót.
Nos a konkrét kérdésre válaszolva megkéne nézni az általad leirt cég,feltételezem, hogy épitőipari cég tulajdonosainak, ügyvezetőjének,stb az előéletét.Hol dolgoztak korábban, hol voltak cégvezetők, tulajdonosok és az a cég csődbament-e. Ugyanis a nagy birságok és sürü ellenőrzések oka valószinüleg ezen személyek előéletében található, monjuk öt,tiz évre visszamenőleg kellene vizsgálódni. Az ellenőrző hatóság joggal tételezi fel,hogy cégnél is a korábbi gyakorlatot folytatják, és azt meg akarja állitani. Felhivnám figyelmedet a Pénzügyminiszter által kihirdetett un zéró tolerencia elvére is
Szia Patricia !
Rozalinda története rendkívűl tanulságos ! Az előadáson azt tanácsolták nekünk, hogy ilyen cégeket ne könyveljünk ! Még meg sem alakúlt és már bírság ? Szabadúlj meg tőle ! Sajnos néha én is megsajnálok valakit, de kellemetlen csalódások érnek, ezért inkább a jövőben ilyen cégeket nem vállalok, mert inkább mással töltöm el a drága időmet, egyébként ugysem fizetik ki a könyvelési díjat, vagy még 5000 ft-tot is sajnálnak.Persze nekem is van egy két felmondásra ítélt cégem, akik nem tudják, hogy 100 Ft bevételből nem lehet 300 Ft költéget gyártani az Áfa miatt.....
Javaslat: Ez a cég már nem menthető, felszámolásra ítélt. Bármit írsz, úgysem fogadják el, 40 munkaügyi bírság határozatból egyben tudtam elérni 300.000 Ft helyett a 250.000 Ft-ra történő enyhítést. Mivel 250 eFt jegyzett tőke már befizetve, a másik 250 eFt-ot a felszámolónak kell(ene) majd már megfizetni, és "megúszta" a cégvezető a jegyzett tőke befizetéséből. Úgyis ez lesz a vége, bárhogy is próbálja megmenteni. És aki már ilyen zűrösen kezdi, azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen jövő elé néz.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég