" A beltag a társaság képviseletével, és üzletvezetésével kapcsolatos feladatokat díjazás nélkül látja el "
Ez rendben van, nem biztosított, a 36 órai munkaviszony miatt, de ha mellette még személyesen is közreműködik, és azért díjazást kap, az már biztosítotti eset. Ezért is kell utána fizetni járulékokat. És ezért kell bejelenteni is.
Én azt a tájékoztatást kaptam, és én is így gondolom, hogy azok, akiknek nincs 36 órát elérő munkaviszonya, de itt-ott vezető tisztségviselők, legyenek végre bejelentett biztosítottak, viseljék a terheket, hisz jövedelmük azért van. A jövedelemmel rendelkezők biztosításának kiterjesztése azokra, akik eddig a jogszabályok segítségével ki tudtak bújni a fizetési kötelezettség alól.
Az igaz, hogy sokkal egyértelműbb megfogalmazásban is közölhették volna, de akkor nem lennének tévedések és nem lenne annyi a bírság.
A lényeg az, hogy, ha nincs 36 órás munkaviszony, akkor ezeket státusz ide vagy oda, de biztosítottként be kell jelenteni, a részükre történő kifizetéseket, mint ahogy mások esetében is, járulékkötelesként kell kezelni. A különbség köztük és a telj.midős munkavisz-al rendelkezők között annyi, hogy míg az utóbbi a ténylegesen kivett összeg után fizet járulékot, addig az, akinek nincs mellette munkavisz 36 órában minimum a minimálbér után kell, hogy megfizessen. Végül is ez nekik a főállásuk, csak nem munkaviszony.
Vagyis egy főállású cégvezető ne tudjon mentesülni a járulékok alól.
És minden kifizetésre igaz, hogy valaki már megfizeti egy teljes munkaidős munkaviszonyban, ott biztosított, akkor máshol már csak az azon felüli, és nem minimálbér meg hasonlók, után kelljen fizetnie.