A korábbi előírások szerint a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges adatokat a foglalkoztató, a foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő az adott évet követő év április 30-áig, bizonyos kötelezettek pedig (külföldiek és a borravaló kapcsán a felszolgálók) augusztus 31-éig voltak kötelesek teljesíteni. A nyugdíjtörvény azt is előírta, hogy az adatszolgáltatást utolsó alkalommal 2009-re vonatkozóan - 2010. április 30-áig, illetve augusztus 31-éig - kell teljesíteni. Igaz, hogy itt is lehetővé tették az elektronikus utat, tehát nem csak papír alapon lehetett az adatokat továbbítani, a NYENYI adatszolgáltatás eltörlése azonban mind a vállalkozások, mind a könyvelők számára könnyebbséget jelentett, hiszen a 2011-es évtől eszerint már nem kell a NYENYI lapokkal külön bajlódni.
A nyilvántartó lapokon bejelentett adatok egyébként az adóhivatalnál is fellelhetők voltak, éppen ezért gondolta a törvényalkotó, hogy felesleges a párhuzamos adatszolgáltatást fenntartani. Egyszerűbb, ha az adóhatóságok kötelezik arra, hogy a foglalkoztatók által benyújtott bevallásokból a szükséges adatokat a nyugdíjbiztosítónak átadja.
A tavalyi év végén, az adómódosítások parlamenti tárgyalásakor felmerült ugyanakkor, hogy mégiscsak várni kellene a NYENYI megszüntetésével, mivel az adóhatóságra ezzel további feladatok hárulnak. A törvényjavaslat indokolása szerint a közvetlen adatszolgáltatás elmaradása akár végleges adatvesztést, a biztosítottak számára a nyugdíj összegében kimutatható veszteséget is okozhatna. Ezért a nyugdíjak biztonságos, a valóságnak megfelelő adatbázison nyugvó megállapítása és a nyugdíjjogosultak érdekében két évvel meghosszabbították volna a NYENYI alkalmazhatóságát. A tervezet elfogadásakor aztán mégsem így döntöttek a honatyák.
A végeredmény tehát, hogy az idei évtől megszűnnek a nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lapok (NYENYI lapok) és a vállalkozókat terhelő, nyugdíjbiztosító felé teljesítendő adatszolgáltatás. Mivel az adóhatóság a havi bevallásokból nyeri az ezzel kapcsolatos adatokat, amelyek azonban eddig is szerepeltek a nyomtatványban, a könyvelőknek sem kell plusz feladatokkal megbirkózniuk a jövőben.