Adófórum

Adózási és számviteli információk

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

Adatszolgáltatás

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: hvanna » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

 

 

Múlt hét péntekig 356 ezer elektronikus beszámoló űrlap érkezett az adóhatósághoz a tavalyi évről - összehasonlításképpen: évről évre nagyjából 340 ezer társaság készít társasági adóbevallást.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A beszámolókat május 30-ig kellett beküldeni a Cégszolgálatnak, amely ezt követően az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta az űrlapokat. Ezt követően az APEH már megkezdte a mulasztók értesítését.

Az a társaság, amelyik nem nyújt be beszámolót a Cégszolgálatnak, adószámát kockáztatja. Az adóhatóság ugyanis - ha a felszólítás ellenére sem nyújtja be a cég a beszámolóját - felfüggeszti a mulasztó adószámát. Ha ekkor sem történik semmi, a hatóság az adószám megszüntetését kezdeményezi a cégbíróságnál.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hány társaság kockáztatja az adószámát, végleges tájékoztatást csak hetek múlva tud adni a hatóság. Pillanatnyilag csak az eltérő üzleti év szerint működő, illetve az év közben megszűnő, átalakuló társaságok adatairól vannak információk - ez a kör nagyjából öt százalékát teszi ki az összes társaságnak.

Az év közben megszűnő, átalakuló vagy eltérő üzleti éves cégek esetében a hatóság tavaly és az idén június végéig összesen 6,8 ezer felszólító levelet küldött ki. Közülük 1,8 ezer olyan volt, amelynek adószámát felfüggesztette, illetve 1,2 ezer esetben kezdeményezte a cégbíróságnál az adószám megszüntetését.

Mennek a kivonatok
Az APEH megkezdte a gazdálkodói folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését - ezt követően a magánszemélyek és egyéni vállalkozók is számíthatnak ilyen küldeményre - az elektronikusan bevallók postai úton nem kapnak értesítőt. Folyószámla-kivonatot, késedelmi pótlékról értesítést az kap, akinek a tavalyi évre késedelmi pótlékot állapított meg a hatóság, továbbá aki késedelmi pótlékkal ugyan nem érintett, de 2009. december 31-én volt a folyószámláján legalább egy adónemen ezer forintot meghaladó plusz vagy mínusz.

hvanna
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:20 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: puli84 » szer. júl. 21, 2010 12:11 pm

Sziasztok!

Már kaptam is egy felszólító levelet, a BT 2009. december 31-ig bevételi nyilvántartásos EVA-s volt. Most felszólítanak, hogy a fent is említett következményekre tekintettel pótoljam a beszámolót. 
Azt mondjuk nem írják, hogy melyik évi beszámolót szeretnék, gondolom a 2009-est. Legjobb tudomásom szerint az EVA-ból kilépő nyitó mérlegét nem kell közzétenni.
Valaki el van egy kicsit tévedve. Vagy ők, vagy én.

Julcsi

puli84
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:16 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: madora100 » szer. júl. 21, 2010 6:54 pm

Köszi, hogy feltetted a cikket. Ez várható reakció volt. Az elektronikus mérlegbeszámoló határidő lejárta előtt már sokat lehetett olvasni az esetleges adószám felfüggesztéséról a mulasztók esetében. Jó kis bevétele lesz az apeh-nak ezekből a büntikből. Megjegyzem: ez esetben elfogadható  a büntetés kiszabása, mert a határidő minden adózóra vonatkozik.
madora100
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:11 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: Rozalinda » pén. júl. 23, 2010 3:16 pm

Száz százalékban nem osztom a véleményedet, mert a rendszer több ponton nyikorogva  müködött.

Pl:   befizettük a 3000 Ft közzétételi költségtéritést és nem kaptunk  dosszié fájlt  Igy  nem keletkezett hibátlan  küldhető bevallás.  Az történt amire nem is gondoltam: a MÁK nem küldött.

A bankkivonatot küldtem el a Céginformációs  szolgálatnak, bizonyítva, hogy nem mi hibáztunk.  Erre megjött.   De nekem az idő, idő.... meg sok felesleges  munka mások hibájából.

 

Pl:  más  esetben elküldtük a mérleget, ügyfélkapun keresztül. A válasz nevü dokumentum megérklezett. Tehát  sikeres volt a beküldés.  De az  elektronikus számla és a számlakép még  most sem.  Pedig  reklamáltuk.  Ügyintézésre  továbbitották a panaszt valahova, ami  nincs meghirdetve az e-beszámoló portálon.  Máig sem érkezett válasz, számla  sem.  Pedig hetek  teltek el.

Szóval kedves kollegák mi is tudnánk büntetést osztani

 

Pl:  és amikor a vállalkozó nem állt a helyzet  magaslatán

  - az egyik GT   ugy  utalt, hogy az utalás  közleménybe a 16 karakter helyett eggyel  kevesebbet irt

  -  másik GT az utalás  közleményébe  semmit sem irt.

Igy persze nem jött dosszié, mérleg sem lett küldhető.  Remélem aki kitalálta az elektronikus küldést és a hitelezői érdekek védelmét  szolgáló mérleg közzétételt az tisztában volt vele, mit tudnak nyujtani a vállalkozások . Nem rendelkeznek mély informatikai ismerettel. Vagy  mit akarnak, mert a családi Bt Kft, akinek nincs  hitele nem érti, nem is akarja elfogadni az elektronikus beküldést.  Mi értelme van ennek - kérdik???  Mert hogy az ő BT-jébe senkinek nem áll szándékában befektetni az biztos!!!

  

Rozalinda
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: hvanna » csüt. aug. 05, 2010 5:38 am

 

Köszi a hozzászólásokat  !

Üdv:hvanna

hvanna
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:20 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: kaloczy » csüt. aug. 05, 2010 5:52 am

Rozalinda! Az utolsó bekezdéseddel nem tudok mit kezdeni:-(((

Közzététel eddig is volt, csak eddig két helyre kellett postán beküldeni. Továbbá a közzététel is drágább volt: bt-nek 5000, kft-nek 10.000 Ft. (Plusz az előző postaköltségek.)

Akkor mi is a probléma???? Ha az, hogy egy "vállalkozó" képtelen úgy kitölteni egy banki átutalási megbízást, hogy a közleménybe csak 16 darab számot ír, mégpedig pont azokat és pont olyan sorrendben, ahogy Te megadod neki, - nos ott azért egész biztosan egyéb problémák is vannak. Mert ezt a "feladatot" egy második általános iskolás gyereknek is meg kell tudni oldani.

Zsuzsa

kaloczy
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: Rozalinda » csüt. aug. 05, 2010 6:20 am

Kedves Zsuzsa!

Egyetértek veled. az átutalási megbizás kitöltése nem a könyvelő dolga.  Mi kell hozzá??  Irni  kell  tudni, meg az értő olvasás.  De amikor iskolarendszerünk tömegével ontja a funkcionális analfabétékat, akikből aztán tömegével lesznek kényszer vállalkozók. (Még mielőtt bárki kiborulna: publikált cikkből idézek, amit pedagógus szaktekintélyek irtak és előtte állitólag korrekt felmérés volt: a funkcionális analfabéták száma  duplázódott, a felnőtt lakosság kb 10-12-a!!!) 

Akkor mire számithatunk...  csak arra ami történt. 

Villanyszerelő mester az aki eggyel kevesebb számot irt, az áramszolgáltatónál dolgozott, annak átszervezése, külföldi kézbe adása előtt. 

A sors fintora, hogy  aki meg a közleménybe semmit sem irt, az a vállalkozó felesége:  gyakorló pedagógus. Az iskolában is internetes nyilvántartás és adatközlés van a Minisztérium felé. 

No komment. 

Egyébként  akire rátestáltam az alkalmi munkavállalók internetes bejelentését, azok is megbuktak.  Nem képesek megoldani a feladatot, nem értik a rendszert, a nyomtatvány kitöltést, a frissitést.  Pedig  előtte dicsekedtek a számitógépes ismereteikkel.

Rosszab ez az elektronikus társadalom, e-kormányzás, mint a spanyol inkvizició.

Vagy csak nem értjük a célt, a célját.  Mi lehet a cél: a szelekció.  A  szelekció gyünyörüen megvalósul.  Viszont a kormányzás  költségei  csökkentek.  Hurrá..

Rozalinda
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: kaloczy » csüt. aug. 05, 2010 7:15 am

 

 

Na, most meg ezzel nem bírok azonosulni:

"..Rosszab ez az elektronikus társadalom, e-kormányzás, mint a spanyol inkvizició..."

Te visszasírod azt az időt, amikor még a bevallásokkal sorba kellett állni/ülni az APEH-ben, hogy beadhasd? És a folyószámla-kivonatot pénzért adták, szintén sorbaállás után????  

Na ne. 

Zsuzsa

kaloczy
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: Rozalinda » csüt. aug. 05, 2010 7:44 am

Soha nem ültem sorba bevallás beadás  ügyben. Mindig postán küldtem .  Folyószámlakivonatot meg évente egyszer kaptunk "ingyért"  csak akinek - néhánynak extra igénye volt kért többet, azt már pénzért.

Mindezzel együtt nem sirom vissza a régit.  Bölcs mondás: nem hátra kell nézni, hanem  előre.

Viszont azt folyamatosan mondom, és  bárhol elmondom: NEM ERRE SZÁMÍTOTTAM (TUNK)

Azt hittük kevesebb lesz a probléma, gördülékenyebb lesz az átállás, és  esetleg kapunk hozzá pénzügyi támogatást - résztámogatást a költség növekedéshez.    Erkölcsi elismerésről még álmodni sem mertem...

Rozalinda
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

Az APEH elkezdte értesíteni a mulasztókat

HozzászólásSzerző: validitas » csüt. aug. 05, 2010 7:51 am

Sziasztok!

Én nagyon élvezem az e-bevallást, e-beszámolót. e-nyenyit. Kár, hogy nem mindet lehet így intézni - pl. hipa. 

Üdv: Böbe

validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Következő

Vissza: Adatszolgáltatás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég