Szia 494!
Miután írtam egy csomót, de elszállt az egész, már mérges vagyok, ezért rövid leszek. Ez úgy rossz, ahogy van, és utólag nagyon nehéz helyrehozni. Ugyanis érinti a tagok 53-as bevallását és adózását is.
Számlák alapján üzemanyag költséget csak és kizárólag a vállalkozás saját tulajdonában lévő gk. után lehetett volna elszámolni. És akkor még útnyilvántartással kellene bizonyítani, hogy nem volt magánhasználat, ezért nem fizettek cégautó adót.
De mivel nem a cég saját gk-járól van szó, hanem magánszemélyekéről, ezért a számlák elszámolása az 51-ben teljesen hibás.
A tagok saját gk.használat térítését útnyilvántartás alapján az 55-ben kellett volna elszámolni. Ha a tagok az üzleti km-ekre norma*APEH üa.ár, valamint 9 Ft/km térítést kaptak volna, SZJA nincs, mert ez bizonylat nélkül elismert ktg. a magánszemélynél. És a vállalkozás is elszámolhatta volna.
Vagy a tagok átalányt kapnak, és nyilatkoznak, hogy ? % ktget számolnak el (ekkor nekik az útnyilvántartás mellé számla kell a saját nevükre mindenről, és az üzleti célú km arányában számolhatják el belőle a költséget az 53-as bevallásukban), a többi adóalap.
Ezt már utólag lehetetlen produkálni. Mármint a tagok útnyilvántartását, gk-térítését, 53-as bevallás önellenőrzését. VAgy ha nem is lehetetlen, de rendkívül sok munkával járna. Az útnyilvántartást szerintem utólag nem is lehet "megalkotni".
Szóval szerintem ki kell várni az elévülést, mert lehet, hogy soha nem kap ellenőrzést a cég (van rá példa, hogy 20 év alatt sem ellenőriztek egyszer sem). Ha pedig kap, még akkor sem biztos, hogy ezt kiszúrják a revizorok, bár nem tudom, hogy mekkora összeg, és mekkora a cég.
Üdv: Böbe