Adófórum

Adózási és számviteli információk

2009. évi változások I.

Adatszolgáltatás

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: validitas » szer. dec. 10, 2008 12:48 pm

Szia Andulka!

Sajnálom, hogy vitatkoznom kell, de az előadó valamit nagyon elnézhetett, ugyanis most néztem meg az SZJA-tv. 2009.febr.01-től hatályos szövegét az ev. költségelszámolásával, écs-vel, útnyilvántartásával kapcsolatban. Az alábbiakat írja:

III. A járművek költsége
1. A saját tulajdonú - ideértve a továbbiakban a házastárs tulajdonát is - kizárólag üzemi célú jármű (e rendelkezés alkalmazásában a személygépkocsi-bérbeadó vagy személyszállító tevékenységet folytató egyéni vállalkozónál a tevékenység tárgyát, illetve eszközét képező személygépkocsi is, ha az egyéni vállalkozó azt más célra részben sem használja, és üzleti nyilvántartásai ezt egyértelműen alátámasztják) üzemanyag-felhasználása, továbbá számlával (bizonylattal) történő igazolás alapján a jármű fenntartásának, javításának és felújításának költsége számolható el, valamint a II. fejezetben foglaltak szerint érvényesíthető értékcsökkenési leírás. Üzemanyag-felhasználás címén vagy


a) az üzemanyag-fogyasztási norma és az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár,


b) a számlával (számlákkal) igazolt üzemanyag-vásárlás vehető figyelembe, azonban a számla alapján figyelembe vett üzemanyag-mennyiség nem lehet több, mint az üzemi használatra az üzemanyag-fogyasztási normával számított mennyiség,

<>
azzal, hogy a magánszemély az adóév egy negyedévén belül a negyedév első napján választott üzemanyag-felhasználással összefüggő költségelszámolási módszertől - ideértve a választott üzemanyag-fogyasztási normát is - nem térhet el. Nem alkalmazható az a) pont rendelkezése, ha az egyéni vállalkozó az Áfa-törvény szabályai szerint az üzemanyag általános forgalmi adóját levonásba helyezi. 

Az 1. pontban nem említett személygépkocsi esetén az átalány szerinti elszámolás a következő módon érvényesíthető: a II. fejezetben említett nyilvántartás vezetése mellett az éves bevételnek 1 százaléka, de legfeljebb egy személygépkocsi beszerzési árának a 10 százaléka vehető figyelembe, illetőleg a hivatkozott pontban meghatározott átalány címén egyébként elszámolt költség ezzel az összeggel növelhető. Egy adott személygépkocsi értéke alapján csak egy ízben, a használatbavétel évében vehető figyelembe ez az átalány. Más költségek az üzemi használattal arányosan számolhatók el az 1. pont vonatkozó rendelkezése szerint.

Azaz az écs-re vonatkozó rendelkezés maradt, nem változott!

9. A költségelszámolás bármelyik módjának alkalmazásánál szükséges járművenként - az 5. számú melléklet II. 7. pontjában meghatározott - külön útnyilvántartás vezetése, továbbá abban járművenként az üzemi célú futás kezdő és záró kilométeróra állásának a feljegyzése. Költség kizárólag az e pont szerint igazolt üzemi célú futásteljesítmény után számolható el, kivéve azt a futásteljesítményt, amelyre nézve az egyéni vállalkozó magánszemélynek kifizető egyébként kiküldetési rendelvény alapján hivatali, üzleti utazás címén bevételnek nem számító költségtérítést fizetett. 

Ennél a pontnál lábjegyzet: Módosította a 2008.évi LXXXI. törvény 212.§ (2) 4. A korábbi utolsó mondatot hatályon kívül helyezte a  2008.évi LXXXI.törvény 238.§ (2) 5. Hatálytalan 2009.II.1-től. Tehát ez már a módosított szöveg.

Az 5.sz. melléklet II.7. pontjában meghatározott útnyilvántartás (amit vezetni kell!): 

7. Gépjármű-használati nyilvántartás (útnyilvántartás)
A magánszemély a jövedelemszerző tevékenységéhez használt gépjármű költségelszámolásához útnyilvántartás vezetésére kötelezett. Erre a célra a menetlevél vezetése is megfelel, ha tartalmazza a továbbiakban részletezett adatokat.
Minden gépjármű esetében külön útnyilvántartást kell vezetni. Az útnyilvántartásban fel kell tüntetni a gépjármű típusát, forgalmi rendszámát, továbbá a fogyasztási normát. Az útnyilvántartásban fel kell tüntetni az év első és utolsó napján a kilométeróra állását, továbbá, ha a költségelszámoláshoz ez szükséges, akkor ezt az adatot havonta kell bejegyezni.
Az útnyilvántartásnak tartalmaznia kell
- az utazás időpontját,
- az utazás célját (honnan-hova történt az utazás),
- a felkeresett üzleti partner(ek) megnevezését,
- a közforgalmú útvonalon megtett kilométerek számát.
Az útnyilvántartás tartalmazhatja az előzőekkel kapcsolatos üzemanyag-vásárlás időpontját és költségeit is.

Ebből én azt látom (remélem helyesen), hogy útnyilvántartást továbbra is vezetni kell, nem számolhatja el még a szomszéd üzemanyag számláit is. Lehet, hogy tévedek, de az SZJA-tv. ezt írja.

Üdv: Böbe 


  
 

validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: aniko.varga2006 » szer. dec. 10, 2008 1:03 pm

Aha. És ezt vajon hogyan fogja egy országos üzletlánc egy másik országosan működő adózóval szemben számon tartani? Egyáltalán, az üzletekre is vonatkozik ez? 
aniko.varga2006
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: nagy.andrea2 » szer. dec. 10, 2008 5:12 pm

Szia Böbe!

Ebből én azt látom (remélem helyesen), hogy útnyilvántartást továbbra is vezetni kell, nem számolhatja el még a szomszéd üzemanyag számláit is. Lehet, hogy tévedek, de az SZJA-tv. ezt írja.

 

Ebben igazad van, én sem mondtam mást. Az egyéni vállalkozónak továbbra is vezetnie kell az útnyilvátartást, a társas vállalkozásnak viszont nem kell.

 

 Azaz az écs-re vonatkozó rendelkezés maradt, nem változott!

Ezt ő pont úgy értelmezte, hogy ebbe beletartozik az értékcsökkenés is.

 

Nézd, nem tudom, mi az igazság, az biztos, hogy jól megijedtem, amikor ezt mondta. Fel is írtam magamnak jó nagy betúkkel.

A vita egyébként sosem baj, legalább alaposan körbe lesz járva a téma :)))

Andi

nagy.andrea2
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:21 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: Timcsi75 » szer. dec. 10, 2008 6:09 pm

Szia Andi!

 

Dr. Hadi László előadásán a kérdést feltettem, és a válasz az volt hogy ügyletenként kell a 250 eFt-ot figyelni.

Tehát pl. ha ma is veszek egy plaz,ma tv-t 249990 Ft-ért meg holnap is ez-külön-külön ügylet. és nem adódik össze,

Viszont ha 30eFt/hó könyvelési díjban állapodsz meg az ügyféllel, az éves szinten meghaladja a 250 eFt-ot és az ügyletet tekintve egy éves a szerződés, szóval ez átatulásos.

Üdv.:

Timcsi

Timcsi75
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:18 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: Bi.Monika » szer. dec. 10, 2008 6:17 pm

Timcsi! De ha éves szinten haladja meg a 250 ezret, akkor abból hogy lesz havi? Mert hogy az eredeti szöveg szerint a havi 250 ezret elérőnek kell utalásosnak lenni! Szóval én már nem semmit sem értek.

Móni

Bi.Monika
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: kovalkata » szer. dec. 10, 2008 7:27 pm

Szia Timcsi, sziasztok!

Nahát már ez is durva lenne! Aki alanyi mentes és nincs bankszámla nyitási kötelezettsége - pl. én is az vagyok - akkor az nyisson ezért bankszámlát????? Feleslegesen fizetni a bankköltséget? Hát ezen is kiakadtam, bár az el nem számolható écs-n azért sokkal jobban.

Üdv. Kata

kovalkata
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: biarnei » csüt. dec. 11, 2008 6:12 am

szia! A 250eFt-os határ csak BANKSZÁMLA NYITÁSRA KÖTELEZETTEK KÖZÖTT kötelező. Tehát AM, bankszámlanyitásra nem kötelezett esetén nem él.
biarnei
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:13 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: LARA » csüt. dec. 11, 2008 1:30 pm

Sziasztok!
Akkor hogy is van lányok ezzel a 250  000 Ft korláttal?
Össze kell adni vagy sem?
Ha egy cég minden harmadik nap vesz anyagot egy (ugyan azon) másik cégtől és kp-el fizet. Akkor össze kell adni vagy sem???
Köszönöm mindenkinek.
Lara
LARA
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: validitas » csüt. dec. 11, 2008 2:47 pm

Sziasztok!

Az Art. 172.§-át a következőkkel módosították:

(20) Ha jogszabály alapján bankszámlanyitásra kötelezett adózók között megkötött ügyletek vonatkozásában az ügyleti ellenérték megfizetése 250 ezer forint összeget meghaladóan bankjegy (érme) átadásával történik, a kifizetés teljesítőjére az adóhatóság ügyletenként, a 250 ezer forint összeghatárt túllépő kifizetés értékének 20%-ával megegyező összegű mulasztási bírságot szab ki. Az egy ügylethez tartozó kifizetéseket e szabály alkalmazásakor össze kell számítani. Amennyiben az ügylet folyamatos teljesítésű, minimum egy havi teljesítési időtartamra kell a kifizetéseket összeszámítani.

Azt nem találtam, hogy meghatározták volna, hogy mi minősül egy ügyletnek. Erre majd biztosan fogunk okos APEH írásokat olvasni jövőre. Mert valószínűleg lesznek manőverek ennek megkerülésére is. Egy ügylet pl. az adás-vétel, de sztem az egy megrendelésre több napon teljesített szállítások valószínűleg egy ügyletnek minősülnek majd. Ha szerződés van, az abban leírtak még jobban előtérbe kerülnek. Meg tudni kéne, hogy pl. az egy szerződés alapján történő részteljesítések egybe számítandók-e? 

Egyébként nem új dolog ez, volt már ilyen pár éve, csak akkor magasabban volt meghatározva az összeg. Akkor úgy oldották meg, hogy vevő bement a bankba, befizette a kp-t a szállító bankszámlájára. Ez már nem minősült kp-s fizetésnek, mert megjelent a bankszámlán. Aztán egyszercsak eltörölték a szabályt, mert semmi értelme nem volt.

Na, most valamelyik minisztériumi főokos ezzel a szabály kitalálásával  - feltalálván újra a spanyolviaszt - felvett egy csomó prémiumot :-))

Üdv: Böbe 

 

validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

2009. évi változások I.

HozzászólásSzerző: nagy.andrea2 » csüt. dec. 11, 2008 5:03 pm

Szia Timcsi!

 

Ezt dr. Orbán Ildikó (főosztályvezető az APEH-nél) pont fordítva mondta.

A könyvelési díjnál nem kell összeszámítani, De ha egy hónapon belül többször vásárol ugyanaz az ügyfél nálad, akkor igen, össze kell számítani.

Éppen amiatt, hogy ne lehessen trükközni.

 

Andulka

nagy.andrea2
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:21 am

ElőzőKövetkező

Vissza: Adatszolgáltatás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 11 vendég