Ilyen esetben munkajogi jogutódlás valósul meg, pl. rendes felmodásnál a beolvadó cégnél kezdődő munkaviszony dátumát kell figyelembe venni, munkabér, beolvadó cég esetleges kollektív szerződése, stb. változatlan. Technikailag a dolgozókat ki kell jelenteni és a fogadó céghez bejelenteni. a 0808-as bevallásokat a fogadó cég adószámán kell benyújtani az új időszaktól.
A 10.27-ét követő kimenő számlákat a befogadó cég adataival kell kitölteni, a bejővő számlákat szintén a befogadó cég nevére kell kérni (a teljesítés dátumát kell vizsgálni).
Sziasztok!
Nekünk 2007. év végével volt beolvadásunk, s akkor elég sok kört futottunk a dolgozók bejelentésével kapcsolatosan, s végülis nem kellett megtennünk a kilépést és a befogadó cégbe a beléptetést. Időközben ellenőrzésünk is volt (bár lehet, azóta változott az ezirányú kötelezettség, s igaz lehet, hogy be kell jelenteni a beolvadó cégbe a dolgozókat, de kilépés esetén mindenképpen az előző cégben bejelentett jogviszony az irányadó) és az APEH is elfogadta, mert ebben az esetben teljeskörő jogutódlás történik. Annyi teendőnk volt a beolvadó társaság dolgozói irányában, hogy dolgozói tájékoztatást kellett kiadnunk a változásról, mely a mi esetünkben kizárólag a cég nevében, adószámában, főbb adataiban történt, mert a munkáltatói jogkörő vezető változtatlan maradt. A NYENYI adatszolgáltatásról sem feledkezzél meg, a Nyugdíj sajnos nem kezeli külön a beolvadást, így megjegyzés rovatba mindenképpen közöld a beolvadás dátumát, s a jogutód adatait. A dolgozókat úgy kell tekintetni mintha 10.26-ig dolgoztak volna, s majd figyelj a beolvadt társaság NYENYI adatszolgáltatására is, mert ott a jogviszony 10.27-től kezdődik, s a biztonság kedvéért az érintett dolgozóknál itt is érdemes megjegyezni a beolvadás tényét. Tudom már későn reagáltunk erre, de talán tudunk még pár dologban a segítségetekre lenni. A számlák esetében (szállítói, bejövő) mi elfogadtuk az átvett cégnél, bár az előző hozzászólás alapján mindenképpen figyelni kell a teljesítési időpontra, mert nálunk a közüzemek eléggé későn reagáltak a kérésünkre, s bizony még mindig jött olyan számla mely a beolvadt társaságra vonatkozik, pedig már régen lezártuk a 2007. évet.... Üdv és kitartást.
Szia.
A beolvadó társaságnak a beolvadást követő 30 napon belül le kell adni a 0801, 0808, 0865, 0871-es bevallásokat! Amennyiben voltak dolgozók úgy azokat 10.27-i dátummal ki kell jelenteni (08T1041) majd 10.28-i dátummal a beolvasztó társaságba, mint jogutódba be kell jelenteni! Továbbá 10.27-i dátummal le kell adni az iparűzési bevallást az adatváltozás bejelentést a nyenyit valamint az OEP felé is be kell jelenteni a megszűnést.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 74 vendég