Adófórum

Adózási és számviteli információk

Osztalék előleg bt. esetén?

Számvitel

Osztalék előleg bt. esetén?

HozzászólásSzerző: ggaborx » csüt. jan. 01, 1970 1:00 am

Tisztelt szakértők!

Most jöttem az ügyvédtől, akinél a már meglévő bt-m társasági szerződését módosítottuk. Az új változat szövegezésébe többek között szerettem volna belevenni azt, hogy a tagok évközben is dönthetnek osztalék-előleg kifizetéséről (ha jól emlékszem gt. 133). Az ügyvéd arról tájékoztatott, hogy ez nem vonatkozik bt-re (csak kft-re) és így ő ezt nem írja bele.

Azt is említette, hogy bt esetén elvileg az osztalék fogalma sem igazán létezik, a tagok egyszerűen a taggyűlésen dönthetnek úgy, hogy a vagyoni betétjük arányában pénzt vesznek ki a cégből. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy bt esetén nincs üzletrész, illetve részesedés (átruházás), így ezek hiányában üzletrész alapú osztalék sincs.

A könyvelőm ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy bt esetén is osztalék előlegről beszélünk és ugyanúgy köztes mérleget kell készíteni minden egyes osztalék-előleg kivét előtt. Az ügyvéd szerint viszont ez megint csak a kft-re vonatkozik, bt esetén, mivel a beltag korlátlanul felelős, ezért nem kell köztes mérleget sem készíteni, a taggyűlésen megszavazott összeg bármikor, évközben is kifizethető a cégből, tagi kivét (vagy valami ilyesmi, nem emlékszem pontosan) címen.

Most akkor kinek van igaza? A fő kérdés az, hogy - mivel a gazdasági törvény bt esetén nem tiltja, nem szabályozza - ha a taggyűlés úgy dönt, hogy a bt pénzéből évközben fizet a tagok részére, akkor azt miként kell könyvelni. A gt alapján elvileg törvényesen dönthetnek így a tagok - nincs ezzel ellentétes szabály a gt-ben. A számviteli törvény alapján viszont nem tudom, hogy miként kell ezt könyvelni illetve, van-e közbenső mérleg készítési kötelezettség, vagy az csak kft esetén szükséges?
ggaborx
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:29 am

Osztalék előleg bt. esetén?

HozzászólásSzerző: validitas » pén. máj. 25, 2012 5:52 pm

Szia!

Itt részletes választ olvashatsz, jogszabály hivatkozásokkal.

http://www.adonet.hu/archivum?action=hirek&id=975
validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am

Osztalék előleg bt. esetén?

HozzászólásSzerző: ggaborx » pén. máj. 25, 2012 6:02 pm

Köszönöm a linket, gondolom a nagyrésze ma is igaz, de ez egy 2008-as bejegyzés. Ebben is azt írják, hogy bt esetén gt alapján nincs szabályozva a tagok számára történő kifizetés. Viszont például nem egyértelmű, kell-e mérleget készíteni, figyelembe véve az új szabályozást, amely szerint elvileg 6 hónapon belül nem kell. Kérdés, hogy csak kft-esetén, vagy bt-nél sem kell?

Ezt írják: "A számviteli törvény az osztalékelőleg kifizetését közbenső mérleg készítéséhez köti. (39.§/4/), 21.§)". De ez 2008-ban volt, most az új szabályozás ezt változtatta meg, de ahhoz kötötte, hogy a társasági szerződésben szerepeljen, hogy a tagok dönthetnek évközi előleg fizetésről. Ami viszont bt-re nem vonatkozik.

Végülis, ha jól értelmezem, akkor kizáról kft-re vonatkozik az új 6 hónapos szabály, bt esetén mindenképpen kell közbenső mérleg, ha osztalék-előleg kifizetés történik. Már csak az a kérdés, hogy bt esetén létezik-e egyátalán az osztalék-előleg fogalma? Mert gt alapján és az ügyvéd szerint nem.
ggaborx
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:29 am

Osztalék előleg bt. esetén?

HozzászólásSzerző: validitas » pén. máj. 25, 2012 6:53 pm

A Gt. nem írja Bt. esetén, de azt sem írja, hogy nincs osztalékelőleg. Ezért a 9.§ érvényes lehet rá.

A Gt. 90.§:
90. § (1) Ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik, a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. Semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből kizár.

(2) A számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyásáról a tagok gyűlése határoz.

A számviteli törvény meg nem foglalkozik azzal, hogy milyen a társasági forma. A 39.§ csak ennyit ír:

4)145 Osztalékelőlegként - a más jogszabályban előírt egyéb feltételek mellett - csak akkor fizethető ki a 21. § szerinti közbenső mérlegben (illetve egyéb, az alapul szolgáló beszámoló mérlegében) kimutatott adózott eredmény, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített közbenső mérlegben (illetve egyéb, az alapul szolgáló beszámoló mérlegében) kimutatott adózott eredmény, ha a lekötött tartalékkal, továbbá az értékelési tartalékkal csökkentett - a közbenső mérlegben (illetve egyéb, az alapul szolgáló beszámoló mérlegében) kimutatott - saját tőke összege az osztalékelőleg megállapított összegének figyelembevételével sem csökken a jegyzett tőke összege alá.

Fentiekből következőleg közbenső mérleg mindenképpen kell, hiszen a vállalkozás nyereségéből részesedhet a tag, nyereségről pedig akkor beszélhetünk, ha van mérleg, egyébként nem.

A másik kifizetés, a tagi kivét, az más, az a személyes közreműködésre tekintettel kifizetett összeg (már ha van ilyen közreműködés) , de az SZJA- járulék- és szocho köteles.

Ezt a 60 napot olvastam én is, de nem találom, hogy melyik § tartalmazza, mert attól függ, hogy érvényes-e a Bt-re is sztem.

A számviteli törvény egyébként nem definiálja az osztalék/előleg fogalmát. Az SZJA-tv. 66.§-a igen, a szerint viszont a Bt. által a tagjának fizetett részesedés is osztalék - nem tesz különbséget a vállakozási formák között.


validitas
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:14 am


Vissza: Számvitel

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég