Adófórum

Adózási és számviteli információk

Töröltessem magam?

Számvitel

Töröltessem magam?

HozzászólásSzerző: gerda1 » csüt. feb. 25, 2010 8:21 pm

Én az ilyen kéregetőknek azt szoktam mondani, hogy kérjenek a kormányzattól. A médiában agyonhallgatott, fasisztának bélyegzett információs portálon egyébként nemrégiben kielemezték ezt az adományozósdit. Kiderült, hogy az adományokat ügynökségek gyűjtik, az eredeti kedvezményezett jó, ha 5 (ÖT, FÜNF, FIVE, PJETY) százalékot kap a bekasszírozott léből. Továbbá -szerződés alapján- az ügynökség kifizetteti az adománygyűjtésnél felmerült költségeit. Állítólag zsákszámra viszi vissza a posta nekik az elavult címlisták miatt kézbesíthetetlen leveleiket, de ez nem zavarja őket, mert az ügyfél mindent fizet. Ugyanez a helyzet a telefonálásokkal is. Állítólag több tízmilliót kaszáltak egy-egy nemes ügy kapcsán, a címzett alapítvány pedig csődközeli helyzetbe jutott. Tehát jótanács a téma indítónak, és mindenkinek, aki olvassa: akármennyire is fáj a szíve azokért, akik kérnek, SOHA SENKINEK EGY FILLÉRT SEM ADOMÁNYOZNI. A pénz ugyanis nem más, mint csereeszköz. Áruk és szolgáltatások ellenértéke. Tehát pénz kizárólag áruvásárlás, vagy szolgáltatás igénybevétele esetén fizetetndő. Ebbe a filozófiába belefér az adófizetés is: ugyanis ez nem más, mint pénz fizetése az államnak azért, hogy többféle szolgáltatást végezzen a népesség számára. Tehát ha valaki adót fizet, az joggal nézhet úgy a világba, hogy ő teljesítette a reá kirótt társadalmi elvárásokat. A kéregetőknek pedig kéretik ezt a filozófiát továbbadni. Akár telefonon, akár személyesen. 
gerda1
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:22 am

Töröltessem magam?

HozzászólásSzerző: tevike » pén. feb. 26, 2010 8:05 pm

Nem lehet, hogy valamikor valamiért megadtad a címed? Én kamarai nyilvántartásban voltam és nem kaptam ilyen ajánlatokat. Illetve, egyszer régen egy volt szomszéd srác cégétől. Vagy lehet, hogy nálad is ez van.

Egyébként, ezek nyilvános adattárak. Vagy benne van az ember vagy nem dolgozik.

tevike
 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:18 am

Töröltessem magam?

HozzászólásSzerző: » pén. márc. 05, 2010 8:03 am

Nemrég egy székesfehérvári úr írt nekem levelet, amiben felajánlotta,hogy megvesz "bajba" jutott cégeket.

Már többször írt, mindig rossz házszámot feltüntetve..Megnéztem a regisztrációs nyilvántartást, ott van elírva az adat.. Így jött a megvilágosodás..Lopják az adataimat..:)

Egyébként ehhez az adatvédelemnek miért nincs egy szava sem?

 
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: kedd ápr. 05, 2016 10:15 am

Előző

Vissza: Számvitel

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 30 vendég

cron